Szabó Rebeka Párbeszéd Zöldek
„Az EP-választás nem a baloldal és a jobboldal közötti küzdelemről, hanem a globalisták és a szuverenisták harcáról szól. Előbbiek győzelme esetén olyan kulturális háború indulhat el a nemzeti és keresztény értékrenddel szemben, amit a marxizmus térhódítása óta nem láttunk.”
Markáns orbáni mondatok a miniszterelnök jelenlegi szélsőkonzervatív korszakából – az egyetlen szépséghibájuk, hogy nem Orbán Viktor, hanem az LMP elnökjelöltje, Hack Péter mondta őket.
De mondott mást is, amiről szintén bármikor elhinnénk, hogy Orbán szavai:
„Magyarországon egyértelműen szabályozva van a szabad választást lehetővé tevő választási rendszer. Vannak alkotmányos intézmények, létezik egy jogrend, létezik egy Alkotmánybíróság, amely számonkéri az Alaptörvény megsértését (…) Azt sem lehet állítani, hogy a hatalmi ágak elválasztása ne működne.”
„Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy az ukránok tisztán csak áldozatok ebben a helyzetben, és ők a sértett fél (…) Oroszország indította a katonai agressziót – tehát ebben a tekintetben nincsen vita –, de abban igen, hogy Ukrajna mennyire vált a nyugat csatlósává, és mennyire a nyugati érdekeket képviseli.”
„Aki nyitott szemmel nézi a Brexit-folyamatot, az láthatja, hogy az Unió nem az, aminek mutatni igyekszik magát. Tehát nem egy szuverén nemzeteken nyugvó kontinentális szervezet, amely szabad együttműködésen alapszik (…) Én úgy látom, hogy a britek most egy komoly szabadságharcot folytatnak.”
„Része a magyar jogi kultúrának, hogy ne vegyük át a felkínált mintákat, hanem mindig tegyünk hozzá valamit, amivel megőrizzük ennek az elfogadhatóvá tételét. Magyarország az elmúlt évtizedben meg tudta teremteni ezt a fajta önállóságot.”
„A globalisták azt mondják, hogy nem kellenek a határok, nem kellenek a határőrök, mert mindannyian bevándorlók vagyunk. (…) Ezért azt akarják, hogy nyissák meg a határokat a bevándorlás előtt.”
Tehát az LMP egy olyan embert jelöl köztársasági elnöknek, aki az összes politikai alapkérdésben – az alkotmányosságtól az EU értékeléséig, az ukrajnai háborútól a Nyugat és a Kelet viszonyáig – azt mondja és azt gondolja, amit Orbán Viktor.
És ez még mindig csak a probléma egyik fele. A másik, hogy Magyarország épp a napokban fürdött be alaposan egy túl szoros egyházi kapcsolódású köztársasági elnökkel. Balog Zoltánnal természetesen nem az a baj, hogy református lelkész, hanem az, hogy minden alkalommal, amikor választania kellett a hitelvek és a NER elvárásai között, a hatalmat választotta. A kegyelmi ügyben szerencsére az is kiderült, hogy a református egyházban van ellentartás ezzel a hatalmat gátlástalanul kiszolgálni akaró szemlélettel szemben. De vajon a Hit Gyülekezetében is – amelynek a lelkésze Hack Péter – számíthatnánk rá, hogy amikor a morális szempontok szembekerülnek a hatalmi akarattal, vagy az európai Magyarország érdekei az egyre szélsőségesebb Fidesz pártérdekeivel, akkor Hack Péter elnökként a sarkára állna, és ellensúlyt tudna képezni Orbánékkal szemben?
Itt pedig már vissza is kanyarodtunk az alapkérdéshez: miért akar a magát zöld és ellenzéki pártnak nevező LMP olyan köztársasági elnököt, aki szóról szóra ugyanazt képviseli a politikában, mint Orbán Viktor?
- Sanyi bá nem örül
- Egy segg hisztije
- Havas ritkán tesz ilyet, de most megtette
- Ahogy a Fidesznél megy az idő
- Újabb „leleplező” vallomás Magyar Péterről, ezúttal ex barátnője tálalt ki
Címlapfotó: Facebook Fotós: Járdány Bence