Orbán látta, hogy baj van Putyinnál

Megosztom

Arold Péter

„Láttam, hogy elszánt”, „láttam, hogy baj van” – állapította meg Orbán Viktor Putyinról, miután február elején az utolsó európai vezetők egyikeként még a háború előtt találkoztak.

Állítása szerint erről szólt is a NATO-nak, Magyarországon azonban erről se a hivatalos közleményekből, se Orbán Viktor későbbi nyilatkozataiból nem értesülhetett a közvélemény. Visszanéztük a nyolc hónappal ezelőtt történteket, amelyekből csak az látható, hogy a miniszterelnök sikeres tárgyalásokat folytatott a gázról, és „békemisszión” járt Moszkvában, amelyen igyekezett rendezni az orosz–ukrán konfliktust. Nem így történt – írja a telex.hu

Amikor ezt elolvastam, én már láttam, hogy nagy baj van. Nagy a baj, mert Orbán teljesen szét van csúszva és erről nem szólt nekünk, ellenben a baráti lapja – Metropol – azt írja, hogy Ausztriában minden kurva drága.

Kép forrása: Facebook

Orbán látta előre, hogy nagya baj, de nem jelezte az EP felé, hogy ebből előbb lesz háború, mint „kieggyezés”.

Orbán szintet lépett. Látnoki képességel áldotta meg Őt a Teremtő, minek következtében pontosan tudja, hogy Magyarország, mint eddig is az Ő vezetése alatt, erősebben fog kijönni ebből a válságból is.

Az nem oszt és nem szoroz, hogy az infláció megállíthatatlan, az euró 430 forint, a pedagógusok és a kukások sztrájkolnak, a fűrészporos kenyér 600 forint.

Viktor Viktorovics Orbanov azt is mondta, hogy bizony, Ő elment a NATO-hoz és jelezte, nagy a baj – erről semmi nyom nincs.

Orbán Berlinben így emlékezett vissza: „El is mentem a NATO-központba, Brüsszelbe, és jelentettem a NATO-főtitkárnak, hogy baj van.” A háború kitörésére aztán úgy emlékezett vissza, hogy „az történt, amire számítottunk”. Annak nem találtuk nyomát, hogy közvetlenül a moszkvai találkozó után Orbán Brüsszelbe ment volna, és találkozott volna a NATO-főtitkárral. Orbán hivatalosan csak február 17-én utazott Brüsszelbe, ahogy lejjebb olvashat erről.

A Főnök volt Berlinben is. Beszélt a német-magyar gazdaságról, ahol kijelentette

„Aki velünk együttműködik, az jól jár”

Hát ez az egy dolog, amiben egyerértek vele. De vajon mi lesz azokkal, akik nem szeretnének sem a Fideszzel, sem Orbánnal egyetérteni.

Címlapfotó: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalása Moszkvában 2022. február 1-jén – Fotó: Kreml / MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük