Meghosszabbították az árstoppot. De minek?

Megosztom

József Felföldi

Felemás érzéseim vannak az árstop rendszerével kapcsolatban. Alapvetően értem az állam célját, sőt annak ellenére, hogy normál esetben nem tartom szerencsésnek, ha a kormányzat belemászik a gazdaságba és szabályozza azt, jelen helyzetben mégis azt gondolom, hogy lenne értelme az árstopnak, ha mi, emberek tisztességesebbek lennénk egymással.

Az üzemanyag ársapkája viszonylag egyszerű eset. A hatósági ártól senki sem mert eltérni, s legfeljebb korlátozták a mennyiséget a kisebb kutak, de azért jutott üzemanyag mindenkinek. A benzinkutakra helyezett gazdasági nyomás ellenére pedig soha, de tényleg soha sehol nem tapasztaltam volna, hogy a dolgozók illetlenek vagy barátságtalanok lettek volna a vásárlókkal, még akkor sem, ha tudták, hogy adott pillanatban egy adott tankolásnál x forintot buktak, de legalábbis nem kerestek semmit vele. Közben nem változott a szolgáltatások és az élelmiszer ára sem érdemben. A kávé ugyanolyan jó most is, mint 2021-ben, ahol pedig eddig jót ehettem, ott most is megtehetem körülbelül ugyanazon az áron. Azt gondolom, hogy ez becsülendő!

Főleg, ha összehasonlítom mindezt azzal, amit a boltokban tapasztalok.

Nincsenek, vagy csak irreálisan alacsony mennyiségben elérhető és maximalizált darabszám mellett vásárolhatóak meg az árstoppos termékek. Olyan is van, hogy árstoppos termék már nincs a kínálatban, de más márka ugyanazon terméke aranyáron igen. A csirkemell sok helyen már régen nem 1600 forint, hanem 2200-2400 forint, mert a boltok inkább bevállalják a lehetséges büntetést, mint azt, hogy veszteségesen árusítsanak. Lisztből egy a limit, de cukorból se jár több, s most már szinte mindenhol szintén csak egy darab árstoppos tejet lehet venni, akkor is, ha kartonszám áll a termék a raklapon.

Miért szomorú mindez?

Nem, nem azért, mert azt várnám, hogy a kereskedők tegyék magukat tönkre a kormányzati törekvések vagy embertársaik pénztárcája miatt, hanem sokkal inkább azért, mert míg a boltosok az árstoppos termékeken ügyeskednek, addig azért arra jó ürügyet szolgáltat a számukra kedvezőtlen kormányzati intézkedés, hogy folyamatosan emeljék a többi termék árát.

Tudom azt is, hogy nem ez az egyetlen tényező, ami az árakat felhajtja. Ó, de még mennyire tudom, hiszen termékgyártó vállalkozóként keserű szájízzel szembesülök az energiaárak, az alapanyagárak és a szállítási költségek drasztikus növekedésével. Viszont azt is tudom, hogy bizonyos határokon belül minden vállalkozásnak van mozgástere, s dönthet arról, hogy hogyan kezeli a megnövekedett költségeket.

A saját kárára nem dolgozhat senki. Egy értelmes vállalkozó, aki ezt az egészet túl akarja élni, nem csinál mínuszt, viszont azt is felméri, hogy valamit engednie kell! Igen, jól olvassátok! Engedni kell!

Engedni kell a profit-elvárásból, az elképzelésből, hogy a vállalkozó életében semmi sem változik, hogy ugyanannyi pénzt fog keresni vagy még többet, hogy ne változzon a növekvő árak mellett sem az életszínvonala, s jövőre is ki tudja fizetni a nyaralást, meg beleférjen minden, amit ez idáig megszokott.

Az a vállalkozó, aki az előttünk álló időszakot túl akarja élni, szolidáris a vevőivel!

Ha árat emel, azt csak a becsületesség határáig teszi, s nem nyerészkedik másokon csak azért, mert megteheti, hiszen tudja, hogy adott pillanatban szüksége van az embereknek a termékeire.

Én a gyors meggazdagodás és a vásárlóim maximális kizsigerelése helyett az „Élni és élni hagyni” filozófiát vallom.

S tudjátok mit, eddig bejött!

Megéltem már pár válságot, így a nagy tanulság az, hogy túlélni csak emberként, embernek maradva lehet. Ha foggal-körömmel, a vásárlóim kárán mentettem volna az irhámat, most nem lennék sehol, mert lemorzsolódtak volna mellőlem az üzlet legfontosabb szereplői: a vevők!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük