A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke szerint akár 30 százalékos drágulás is lehet szeptembertől a közétkeztetésben, és „a drágulás oka természetesen az orbáni infláció” – mondta Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja hétfői online sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus kifejtette: drágábbak az élelmiszerek, drágább a benzin a céges autókba, és drágább a rezsi is. Ezek mindegyike beépül a menza árába, „ezért jön szeptembertől brutális drágulás”, amelyet az emberek, a szülők fognak megfizetni – közölte.
Hangsúlyozta „mivel a miniszterelnök csak a saját fizetését triplázta meg, a magyarokét nem”, sok családnak lesz megterhelő a menza ára is.
A Demokratikus Koalíció szerint a kormány felelős azért, hogy minden folyamatosan drágul, „Orbán miatt gyenge a forint, Orbán miatt drágulnak az élelmiszerek, Orbán miatt van rezsiemelés, és Orbán miatt lesz drágább most a közétkeztetés is” – sorolta. Hozzátette: Orbán Viktor hazudott a választás előtt, hogy „aztán minden idők legfájdalmasabb megszorításával sújtsa Magyarországot”.
Kiemelte: a DK elutasítja, hogy „a kormány az emberekkel akarja megfizettetni a saját kudarcos kormányzati teljesítményét, egyetlen gyermek sem maradhat éhes Orbán Viktor miatt”.
A politikus szerint „az orbáni infláció ott lesz az életünk minden területén”, és ezért a helyzetért az éveken át folytatott felelőtlen forintgyengítés a felelős.
- Jehova Tanúi nyári kongresszussorozata közel 30 ezer résztvevőt vonzott
- Válassz Sportot Újbudán! – 15. alkalommal jön a kerület legnagyobb sportrendezvénye
- Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. augusztus 25-ig Budapesten
- Boglári Szüreti Fesztivál 2026
- Már aszfaltozzák a Flórián téri felüljárót: az iskolakezdésre újraindulhat a forgalom az északi hídon
























