Kénytelen vagyok csupa nagybetűvel szedni az első szót, mivel sok esetben csak ez különböztetné meg egy tényleges lapszemlétől.
Most hírforrásokat nem jelölök meg külön, ezek a hírek bármelyik győziketévében (M1, M2, Duna, TV2, Hír, Prime stb.) bemondásra kerülhetnének a kétperces hírekben.
*
– Parragh László szokásához híven a szakiskolák átalakítását javasolja a kormánynak.
Véleménye szerint minden szakiskolát egy évfolyamosra kell szűkíteni, a tantermi oktatásra nincsen szükség, a létszám egyik felét csákányozásra, a másikat csilletolásra kell képezni.
Ez a fajta átalakítás egyúttal enyhítené a tanárhiányt is, mert az így felszabadult testneveléstanárok taníthatnák a gimnáziumokban a kémiát meg a fizikát.
– Javaslat még, hogy a falusi iskolákba a nebulók szánkóval mehetnek csak, de azt le kell adni a pedellusnak.
*
– Semjén Zsolt előterjesztett egy törvényjavaslatot, a keleti vallásokból át kell venni és beépíteni a kereszténység tanai közé a reinkarnációt. A törvényjavaslat másik része pedig ezt kötelezővé tenné a rendszerváltás óta éhenhalt bányászoknak.
– Természetesen salátatörvényről van szó, ezentúl házasságkötéskor az egybehangzó „igen” helyett a „Jószerencsét!” -felkiáltás lesz a kötelező.
– Bányászok esetében lehetséges lesz az egyneműek házassága is, mindegy, csak szaporodjanak!
*
– Aki télen egy esetleges hóesés alkalmával gyerekeivel hóembert készítene, vigyázzon, ha a szemeit széndarabkákból csinálná, komoly bírságra számíthat! – Megjegyzés: Ha az orrát meg sárgarépából készítené, akkor szimplán hülye.
*
Karácsonykor a faárusok egyenesre húzott szögesdrótot árulhatnak csak, a szögekre aggatott wunderbaukkal. Az így felszabadult fenyőállományt a mátrai erőműbe kell szállítani. A szállítás közben lehullott tűlevelek miatt levonásra számíthatnak!
*
– Kövér László a jövőben megbünteti azokat az ellenzéki képviselőket, akik a parlamentben fapofát vágnak. Kiszivárgott, hogy tervei között szerepel az ellenzék szénné alázása, aztán vitethetné az egész bagázst a Mátrába.
A vékonydongájúak átmenetileg fellélegezhetnek, alig van bennük kalória, egyelőre több lenne velük a meló, mint a fűtőérték. Persze eljöhet az idő, amikor ők is rentábilissá válnak.
*
– Akinek csak kevés szociális tűzifa jut, lízingelhet kétágú alumíniumlétrát. A legnehezebb rönköt nem tüzelheti el, viszont a létrán oda-visszacipelve sok meleget ad.
*
– A minket mindentől és mindenkitől – sajnos saját magától nem – megvédő miniszterelnök nagyon jó tanácsot adott. Akinek nincs elég pénze a rezsire, az keressen többet!
Megjegyzés: – Nagyon hálás vagyok az ötletért! Ez eszembe se jutott! Rögtön elkezdtem keresni, kiforgattam a fiókokat, még az ágyneműtartót is feldúltam, semmi… Van még tanács? Mert nekem lenne!
15800ÁLHÍREK – lapszemleEz is érdekes lehet
Ildiko Lendvai R...november 9, 2022
Arold Péter ...szeptember 9, 2022
Sermer Ádám Egyr...október 14, 2022
Szárnyas Hangya ...január 14, 2023
Niedermüller Péter ...július 8, 2023
Arold Péter Olaj...július 29, 2022
Vitéz Kőbányai Arol...március 20, 2023
Arold Péter A fi...augusztus 13, 2022
Nagyon úgy tűnik, h...január 14, 2023
Az ember, aki a Te ...szeptember 29, 2022
Arold Péter Kedv...október 31, 2022
Arold Péter Biz...december 14, 2022