Kanász-Nagy Máté LMP
Semjén Zsolt legújabb beterjesztett törvényjavaslata gyökeres változást hozhat a szociális ellátások rendszerében. Lényege, hogy az egyénekre és családokra próbálják átnyomni a gondoskodási felelősséget. Sőt ha valaki nem él szociális biztonságban (egyébként jó lenne egyszer már tisztázni, mit jelent ez a fogalom Magyarországon), akkor ott a karitatív szervezetek feladata a segítés, ha ez nem valósul meg, csak akkor lenne az államnak feladata.
Semjén Zsolt javaslata visszarepít minket azokba a korokba, amikor az állam ugyan már vállalt valamekkora gondoskodási-ellátási feladatot, de azért még nem igazán akarta segíteni a rászorulókat. Ilyen rendszer működött Magyarországon, utoljára a két világháború közötti Horthy-rendszerben.
De hasonlatos ez a felfogás az angolszász neolibeárlis rezsimekhez is, amelyek leépítik az államot és minden felelősséget az egyénre hárítanak, vásároljanak a piacon ellátást, ha tudnak miből. Ezt vallotta Margaret Thatcher és Ronald Reagen is a ’80-as években.
Semjén Zsolt javaslata tudatosan ágyaz meg a kormányzati szociális ellátások további leépítésének. A szétszakadt (valójában a rendszerváltás óta soha össze nem szőtt) magyar szociális hálót tovább szaggatják, fapados szociális rendszert hoznak létre. Nem akarják ellátni az állam feladatait. Az így spórolt milliárdokat pedig majd biztos megint a multik vagy a haverok támogatására költik.
Ami fenyeget: ha valaki bajba kerül, csak magára, vagy a családjára számíthat a jövőben. Ahogyan próbálják az egyénekre nyomni a felelősséget, úgy növelik tovább az egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat a társadalmon belül. Mi lesz azzal, aki bajba kerül, de nem számíthat senkire? Mi lesz a szendvics generációval, akik nap mint nap egyszerre gondoskodnak gyermekeikről és a szüleikről is? Mi lesz a nőkkel, akikre a kapitalista rendszer egyébként is előszeretettel hárítja a gondoskodási terheket?
Milyen állam, milyen kormány az, aki nem gondoskodik rólunk?
Tisztelt Semjén Zsolt, mi lesz a következő? Az oktatás ügyét is rárakják a szülők vállára, tanítsák ők a gyerekeiket? Aztán mindenki menjen magánorvoshoz, mert állami egészségügy sem lesz? Meddig megyünk az állam visszabontásában? A középkori ispotályokat esetleg nem akarják visszahozni?
- Zalán futása. Ja! Nem. Egy indukciós főzőlap története és a mi mögötte van
- Ágyú az van, ész az sosem volt
- Karácsony Gergely – Pár gondolat augusztus 20-a alkalmából
- Karácsony kiállt a Tabán védelméért
- Itt a következő „fricska”
Ez is érdekes lehet
Hadházy Ákos Pén...augusztus 10, 2023
Zalán György Meg...március 5, 2023
Arold Péter Biz...december 14, 2022
Zalán György Nag...január 27, 2023
Napikomment Men...szeptember 30, 2022
Milyen üzenete ...január 12, 2023
Föld S. Péter blog ...január 29, 2023
Karácsony Gergely ...augusztus 18, 2023
Vitéz Kőbányai Arol...augusztus 17, 2023
Arold Péter Sztr...október 7, 2022
Karácsony Gergely ...augusztus 21, 2023
Gyurcsány Ferenc ...augusztus 29, 2022