Megy a csapkodás minden oldalról a rendelet miatt, ami a fakivágást illeti. Mondjuk én nem izgatom magam, hiszen az a meggyőződésem, hogy A Főnök bármilyen rendeletet aláírhat és javasolhat, a hozzáértő és ott ülő erdészeti szakemberek éppen szarnak rá. És ezt meg is mondták. Ez megint nem más, mint a szokásos gumicsont. Közeleg a szeptember, a kormány és főleg a nép, hamarosan szembesül azzal, hogy mennyi is az annyi.
Orbán Balázs bement az erdőbe, körülnézett, kijött és levelet írt Petinek. Hiszen ért hozzá. Jogász.
„Kedves Péter!
Természetesen mindannyian szívünkön viseljük a magyar erdők ügyét. Ez egy olyan kérdés, amely túlmutat a napi pártpolitikán és az ideológiai jellegű szembenállásokon, s nem mellesleg egy komoly szakmai kérdés. Éppen ezért visszatetsző, hogy baloldali médiumok és politikusok is egyaránt azt sugallják, hogy az erdőgazdálkodást érintő, a napokban megjelent rendelet egyet jelent azzal, hogy a magyar erdőket mind egy szálig ki fogják vágni, mert az energiaválság miatt megnövekedett igényt a kormány a magyar erdők rovására akarja enyhíteni. Ez az állítás hamis, hiszen nincs is ilyen összefüggés. Mint te magad is írod, az idén kivágott fával csak jövőre lehet fűteni.
A helyzet úgy áll, hogy épp az elmúlt 10 év kormányzati politikájának, azaz a rezsicsökkentésnek és a korszerűsítési programoknak köszönhetően drasztikusan lecsökkent a tűzifa iránti igény Magyarországon. Nagyságrendileg dupla annyi fa “termett” (13 millió köbméter) itthon évente, mint amit elhasználtunk (6,5 millió köbméter). Ez pedig mára oda vezetett, hogy az erdők jelentős része úgynevezett “túltartott erdő”. Ráadásul ezek jellemzően nem őshonos, azaz rövid távú gazdasági érdekek mentén telepített fajtákból állnak, s amelyek a hazai erdőállomány közel 40 százalékát teszik ki. Ez az állapot nem fenntartható, ugyanakkor épp a korábbi évek csökkenő kereslete miatt nem lehetett gazdaságos körülmények között változtatni rajta. A megnövekedett kereslet viszont lehetőséget teremt, hogy a meglévő, túltartott erdőállomány minél nagyobb részét új, egészségesebb szerkezetű, életerős, őshonos fajokból álló, hosszú távon hasznosítható, tarvágás nélkül is megújítható erdőkre cseréljük. Ha ez nem történik meg, nem marad Magyarországon más, csak elaggott, pusztuló erdőség.
Tehát a baloldali álhírekkel ellentétben szó sincs a magyar erdők kivágásról. Épp ellenkezőleg, a rendelet azok megújítását célozza. Emellett a kormány azon dolgozik, hogy egyetlen magyar háztartás se szenvedjen hiányt energiában. Ma a háztartások közel negyede fűt fával, a kínálat növelése a helyzetükön is segít.
Ilyen helyzetben az ellenzéki politikusok felelőssége vitathatatlan. Lehet szándékosan hamis képet festeni a médiában s ezzel rövid népszerűségre szert tenni, de ahhoz, hogy Magyarországon mindig mindenkinek legyen tüzelőanyag télire, és közben ötven, száz és ezer év múlva is dús, őshonos fajokból álló erdőségek legyenek, ahhoz felelős, szakmai erdőgazdálkodás kell.”
Hát, most hova sz…jak?
Inább ajánlok Nektek egy igaz hozzáértőt
- Kamu Király Viktor vitézi rendje?
- Sok ezer gyermek „Apukája” távozott
- Viszont válasz a „rendező” úrtól Nagy Ervinnek
- Már nem fizet 16 %-ot a Magyar Állampapír
- Üzenet Kálmánnak (Rákay Philip)
Ez is érdekes lehet
Európa egyetlen ors...október 15, 2022
A zsíros kenyér, am...január 24, 2023
Arold Péter Én v...február 3, 2023
Hogy vélekedik az 5...december 16, 2022
A Demokratikus Koal...augusztus 29, 2022
Bár 1150 milliárd f...augusztus 17, 2022
Megtörtént. Nézz ut...február 16, 2023
Néhány napja már cs...augusztus 3, 2022
Szerintem ennyi elé...szeptember 29, 2022
Az FBI most először...március 1, 2023
Eljött a matrica vá...január 28, 2023
Elkészült. Megnézhe...január 17, 2023