Gyurcsánnyal soha nem is lett volna, és nem is lenne rezsicsökkentés – reagált a Fidesz szerdán Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjének nyilatkozatára.
A közleményben álságosnak nevezték, amit „Gyurcsányék” művelnek, velük soha nem is lett volna és ezután sem lenne semmiféle rezsicsökkentés.
Gyurcsány Ferenc már a kormányzása alatt is ráengedte a piaci árakat a magyar családokra, akik akkor Európa legdrágább energiaárát fizették, és most a háborús energiaválságban is ezt tenné – hívták fel a figyelmet. Hozzátették: a baloldal végig azzal kampányolt, hogy nem tartaná fenn a rezsicsökkentést.
A nagyobbik kormánypárt közleményében kiemelték: Európában egyedül Magyarországon van rezsicsökkentés, amely augusztustól is minden magyar család, minden magyar nyugdíjas számára megmarad az átlagfogyasztás mértékéig.
Ha a baloldal által követelt piaci energiaárat fizetnék a magyar családok, akkor az áramért már most hétszer, a gázért tízszer ennyit fizetnének, és egy átlagos havi rezsi számla 181 ezer forinttal lenne drágább – mutattak rá.
Barkóczi Balázs szerdai online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a rezsicsökkentésnek vége, Orbán Viktor kormányprogramját ma már rezsiemelésnek hívják.