3248 db évelő és 1970 db hagymás növény ültetését kezdtük meg és legalább egy tucat fát fogunk ültetni az érintett területen, a Margit körút páros oldalán.
Az elavult közműszabályok és térképek miatt rendkívül nehéz megfelelő helyet találni az ültetendő fáknak, viszont eljött az ideje, hogy szemléletváltással, a már máshol bevált módszerek alkalmazásával bizonyítsuk, van lehetőség a közművek megóvására és a fák életterének biztosítására egyidejűleg. Így ahova csak lehet fákat és növényeket ültetünk.
A most a körúton lévő bokrokat természetesen nem hagytuk veszni, még aznap szakszerű gondoskodás után átültettük. A zöldsáv rehabilitációja mellett egységes térkőburkolatra cseréljük a területen az aszfaltot, így a későbbiekben könnyebben, valamint kisebb zaj- és porterhelés mellett válnak javíthatóvá a közművek.
A Margit körút zöldítését a Főváros Önkormányzattal együttműködve, a BKM Budapesti Közművek Nzrt. FŐKERT Kertészeti Divíziója által készített környezetrendezési tervek alapján a II. kerületi Önkormányzat valósítja meg.
A Margit körút zöldítése mellett továbbra is célunk, hogy a környék üres helyiségeibe ismét élet költözzön. Most újabb 19 helyiség várja leendő bérlőjét a Margit-negyedben! Szeptember elejéig várjuk a pályázatokat azokra az ingatlanokra, amelyeket augusztus folyamán, a nyílt napokon tekinthetnek meg az érdeklődők. A lista itt elérhető: https://www.margitnegyed.hu/listings/
- Még sem az lesz, mint amit ígértek
- A 14-ből 9 kikötő maradna a bulihajók számára Újlipótvárosban
- Gyenes Gitta, Ungár Margit, Radák Olga, Hajnal Anna park – Zugló így tiszteleg a Nőnapon a nők előtt
- Az emberek kezdenek teljesen elhülyülni
- Hazugságfigyelő, nagyon sokadik fejezet
Rózsadombi magazin Rózsadomb, Pasarét közéleti magazinja
- Darázs irtás tavasszal: 8 kérdés és válaszby rozsadombinfo on 2024.05.10. at 20:30
Itt a tavasz, éled a természet! Egy kert, ha szépen karban van tartva, akkor mindig élő, lélegző terület, többek közt The post Darázs irtás tavasszal: 8 kérdés és válasz appeared first on Rózsadombi magazin .
- Nemzetközi építészeti díjat nyert a BigSEE Awardson a Zazie Bistro & Barby rozsadombinfo on 2024.05.09. at 18:50
Az este’r partners belsőépítészeti koncepciója alapján megvalósuló Zazie Bistro & Bar belsőépítészeti megoldásai immár nem csak a hazai közönséget varázsolják The post Nemzetközi építészeti díjat nyert a BigSEE Awardson a Zazie Bistro & Bar appeared first on Rózsadombi magazin .
- PÁRATLAN PANORÁMÁVAL, 120 MÉTERREL A DUNA FÖLÖTT NYÍLT MEG A VIRTU RESTAURANTby rozsadombinfo on 2024.05.09. at 15:18
Szponzorált tartalom November 22-én megnyitott az ország legmagasabb épületének tetején a VIRTU Restaurant. A MOL Campus 28. emeletén található ez The post PÁRATLAN PANORÁMÁVAL, 120 MÉTERREL A DUNA FÖLÖTT NYÍLT MEG A VIRTU RESTAURANT appeared first on Rózsadombi magazin .
- Terelések, lezárások Budapestenby rozsadombinfo on 2024.05.08. at 06:41
A kínai miniszterelnök és delegációja miatt a mai naptól lezárásokra és terelésekre kell számítani a fővárosban közlekedőknek. A BRFK tájékoztatása The post Terelések, lezárások Budapesten appeared first on Rózsadombi magazin .
- Hol a kutyatáp Mari? Hol-hol! A mosogatóban!by rozsadombinfo on 2024.05.02. at 17:40
Képzelt kérdés, képzelt válasszal, de a tartalom valós. Éttermet záratott be a Nébih, mert száraz kutyatápot tároltak egy vendéglő konyhájában. The post Hol a kutyatáp Mari? Hol-hol! A mosogatóban! appeared first on Rózsadombi magazin .