Miután a kormány július 1-i hatállyal koncesszióba adta a hulladékkezelést a MOL-nak, néhány napon belül össze is dőlt a rendszer. Teljes a káosz! Ez megint egy újabb példa arra, hogy miért rossz az önkormányzatok hatáskörének folyamatos elvonása. Mint azt a mostani helyzet is mutatja ezzel nem az önkormányzatokat bünteti a kormány, hanem esetünkben az Erzsébetvárosban élőket.
Pedig Erzsébetváros Önkormányzata időben megkötötte a Köztisztasági Szerződést a MOHU-MOL Zrt.-vel, június 30-án le is adtuk a megrendeléseket. A hétfői szemétszállítás alkalmával azonban kiderült, hogy a szerződésben megjelölt hulladékkezelőbe nem veszik át a szemetet, azaz munkatársaink hiába mutatták az engedélyt, ami alapján jogosultak vagyunk a szemét leadására, azt nem fogadták el.
A MOHU tehetetlenségének és szervezetlenségének köszönhetően a mai napig nincs érvényes és működőképes szerződése Erzsébetváros Önkormányzatával. Az általuk küldött legutolsó szerződéstervezetben már egyetlen hulladéklerakó hely sincs megadva, ahova a szemetet szállíthatnánk. Hogy a helyzet nem fordult még rosszabbra, azt a Főváros segítségének köszönhetjük, így jelenleg a XV. kerületi szemétégető átveszi a közterületi hulladékgyűjtőkben gyűjtött szemetet, azonban a felgyűlt illegális hulladékot 30 kilométerre, Pusztazámorra kell szállítanunk.
Nem kis problémáról van szó, Erzsébetvárosban tavaly átlagosan havonta 785 köbméter szemetet kellett elszállítanunk.
Az Orbán-kormány már harmadjára fogott neki a hulladékgazdálkodás átszervezésének, de azzal hogy egy szakmai tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező cégre bízta az ágazatot, minden eddigi teljesítményét alulmúlja. Az erzsébetvárosi lakók érdekében elvárjuk a kormánytól, hogy tegyenek azonnali lépéseket a kialakult káosz megoldása érdekében. Mi, a magunk részéről 0-24 órában rendelkezésre állunk, nem úgy mint a MOL hulladékgazdálkodással foglalkozó ágazati vezetése.
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
- Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért
- Csöre Gábor megmentése
- Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon
- Urban Legends
Ez is érdekes lehet
Vitéz Kőbányai Arol...augusztus 17, 2023
Többek között egy f...február 27, 2023
Arold Péter Sztr...október 7, 2022
Arold Péter Jaka...augusztus 11, 2022
Budapesti Közlekedé...augusztus 13, 2022
Március 27-én helye...március 14, 2023
Hamarosan kiderülhe...augusztus 16, 2022
Kíváncsi rá, hogyan...november 19, 2022
Arold Péter Kedv...október 31, 2022
Karácsony Gergely ...május 24, 2023
Hadházy Ákos szokás...augusztus 22, 2022
Budapesten a karács...január 7, 2023