A kormány a novembertől életbe lépő alaptörvény-módosítás jogi kereteinek megfelelően újra kihirdeti az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa miatti veszélyhelyzetet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel.
Az erről szóló kormányrendeletek megjelentek a Magyar Közlönyben, emellett a kormány az Országgyűlés elé terjeszti a veszélyhelyzet meghosszabbítását célzó törvényjavaslatot is.
Mivel a veszélyhelyzetre vonatkozó alaptörvényi szabályok az Országgyűlés májusi döntése értelmében november 1-jétől megváltoznak, a jelenleg érvényes veszélyhelyzetet szükséges megszüntetni és az új alaptörvényi felhatalmazásoknak megfelelően a veszélyhelyzetet újra ki kell hirdetni.
A különleges jogrend fenntartására továbbra is szükség van, hiszen a Magyarországgal szomszédos Ukrajnában a fegyveres konfliktus és az annak következtében kialakult humanitárius katasztrófa elhúzódik, sőt a háború és a szankciók gazdasági hatásai Magyarországot is rendkívüli helyzet elé állítják – emelték ki.
A veszélyhelyzet fenntartása a kormány számára megteremti a hatékony és gyors döntéshozatal jogi kereteit a háború elől menekülők megsegítéséhez, valamint Magyarország fizikai, gazdasági és energiaellátási biztonságának védelméhez.
A rendeletekre azért van szükség, mert november 1-jén életbe lép az az alkotmánymódosítás, amely a korábbi hat különleges jogrend – rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet, váratlan támadás, veszélyhelyzet – helyett három különleges jogrendet határoz meg: hadiállapot, szükségállapot és veszélyhelyzet. A most megjelent kormányrendeletek ennek megfelelően egyrészt megszüntetik, másrészt az új alkotmányos kereteknek megfelelően, 30 napra újra kihirdetik a háború miatt szükséges veszélyhelyzetet, illetve meghosszabbítják az október 31-én hatályos veszélyhelyzeti rendeletek hatályát, így ezek továbbra is hatályosak és alkalmazhatóak maradnak.
Emellett a kormány él azzal a lehetőséggel, amelyet az Országgyűlés hétfői törvénymódosítása teremtett meg, miszerint a kabinet kezdeményezheti a veszélyhelyzet legfeljebb 180 nappal történő meghosszabbítását, ha a veszélyhelyzet kihirdetésére okot adó körülmény továbbra is fennáll. Miután a veszélyhelyzet kihirdetésére okot adó háború továbbra is fennáll, a kormány a parlament elé terjeszti a veszélyhelyzet és a veszélyhelyzethez kapcsolódó jogszabályok meghosszabbítását 180 nappal – olvasható a közleményben.
(MTI)
Címlapfotó: Arold Péter APEV média
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
- Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért
- Csöre Gábor megmentése
- Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon
- Urban Legends
Ez is érdekes lehet
A polgármesteri kit...szeptember 30, 2022
Arold Péter A fé...augusztus 18, 2022
MTI Évenkénti ké...szeptember 15, 2022
A hétvége a tűzoltó...április 24, 2023
A fenntartó Kelet-P...április 9, 2023
Miért érdemes minke...június 5, 2023
Előkészítő üléssel ...február 17, 2023
Arold Péter A s...október 21, 2022
Arold Péter Bár ...november 22, 2022
Mint arról mi is be...április 4, 2023
Nagy utat tett ...augusztus 30, 2022