Védjük meg Budapestet!
„Döntsünk közösen a városunkról, az otthonunkról!”,Döntsünk közösen, szavazz az első Budapesti Lakógyűlésen június 11-ig!
Budapest sorsa most azon múlik, hogy mi, budapestiek kiállunk-e a városunkért.
Mindannyian érezzük a megélhetési válság hatásait. Ahogyan a mindennapjainkat, úgy a város működtetését is súlyosan megdrágítja az infláció és az energiaárak emelkedése. A válság hatásait okos és takarékos lépésekkel kezelni tudjuk. A kormányzati elvonások azonban most már a város biztonságos működését veszélyeztetik. Van olyan elvonás, aminek a mértékét több mint a tízszeresére emelte a kormány, amióta a budapestiek ellenzéki városvezetést választottak. A sarcolás miatt már Budapest finanszírozza a kormányt, és nem fordítva – márpedig ez így nem mehet tovább.
Csak együtt tudjuk megállítani ezt a Budapest-ellenes politikát. Úgy, ha pártszimpátiától, világnézettől, meggyőződéstől függetlenül Budapest-pártiak vagyunk. Védjük meg a gyönyörű városunkat, amely idén ünnepli a 150. születésnapját!
Szükségünk van Önre, az Ön véleményére! Szavazzon az első Budapesti Lakógyűlésen, mert jól csak együtt dönthetünk!
Karácsony Gergely főpolgármester
Látogass el erre az oldalra, és ismerd meg a szavazás menetét!
https://lakogyules.budapest.hu/?fbclid=IwAR0Y35pigS2pqb2XzjHf33HvbBbel7PXHerpQ_dWItb3z_V6bNVq4_r_-pA
Címlapfotó: Arold Péter APEVMédia
175100Eljött az idő, hogy Budapest-pártiak legyünk!Ez is érdekes lehet
Az ideiglenes ü...november 11, 2022
Őrsi Gergely ...augusztus 3, 2022
Soproni Tamás Ha...augusztus 22, 2022
Egy kellemes, „élő”...július 27, 2022
Szombaton este és é...július 27, 2022
Karácsony Gergely ...május 24, 2023
Környei Balázs Andr...augusztus 11, 2022
Hatalmas a szárazsá...augusztus 16, 2022
Őrsi Gergely 324...augusztus 4, 2022
A Fővárosi Főügyész...július 27, 2022
Budapest Főváros XV...augusztus 28, 2022
Több éves előkészít...október 13, 2022