Meg kell akadályozni, hogy újabb fővárosi postahivatalokat zárjanak be – mondta Szaniszló Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett: néhány hónappal ezelőtt a Magyar Posta 22 fővárosi postahivatal ideiglenes bezárásáról döntött, azzal, hogy a posták csak akkor nyitnak újra, ha az önkormányzatok vállalják az üzemeltetésüket. Hozzátette: egy készülő jogszabály szerint országosan több száz postahivatalt lehetne bezárni, a főváros több mint 100 postahivatalából mindössze 57 maradna.
A DK elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a magyar embereken spórol és újabb postahivatalokat zárna be, amiket elsősorban idős, mozgásukban korlátozottak használnak – mondta. Úgy fogalmazott, a kormány nem róhat még egy terhet a budapestiek nyakába „az orbáni infláció” és a hétszeres rezsiemelés mellett.
A közgyűlés szerdai napirendjén szerepel a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetőjének javaslata, amely felkérné a főpolgármestert, hogy kezdeményezze az illetékes miniszternél, hogy ne zárjanak be további budapesti postahivatalokat, és ha a Magyar Posta Zrt. támogatást kér egy postahivatal működésének fenntartásához, az ne haladja meg a hivatal fenntartásával közvetlenül összefüggő, a díjbevételből meg nem térülő költségeket.
Bősz Anett humán területekért felelős DK-s főpolgármester-helyettes közölte, szerdai ülésén tárgyalja a közgyűlés a budapesti „túlélőcsomagot”, ami a költségvetési stabilitás megteremtését szolgálja. Kiemelte: a csomag nem nyúl a közszolgáltatásokhoz és a bérekhez, és továbbra is megfizethető áron tartja fenn az idősotthonokat, az óvodai étkeztetést.
Kiemelte: a főváros vezetése és a DK politikai közössége nem tud hozzájárulni ahhoz, hogy a kormány a válság hatásait az embereken és Budapesten „veri le”, a nemzet fővárosát „fejőstehénnek” használja ahelyett, hogy közösen keresnék a megoldást a koronavírus-járványból és az energiaválságból való kilábalásra.
Arra biztatják a vállalkozásokat, hogy idén határidő előtt fizessék be az iparűzési adót, ezzel segítve a fővárosi költségvetés stabilitását – mondta.
Bősz Anett szerint a főváros jelenlegi finanszírozási kereteibe „kódolva van” az évi 30 milliárd forint hiány, jelen pillanatban a főváros finanszírozza a költségvetést, ami elfogadhatatlan. Kiemelte: a fővárosnak 58 milliárd forint szolidaritási adót kellene idén befizetnie a költségvetésbe, miközben Tarlós István főpolgármesterség (Fidesz-KDNP) „egész regnálása alatt” ez az összeg 15 milliárd forint volt.
- Most ezt találták ki
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
- Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért
- Csöre Gábor megmentése
- Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon
Ez is érdekes lehet
Aláírtuk a szerződé...július 9, 2022
Molnár-Gazsó János ...február 27, 2023
Szponzorált tartalo...november 27, 2022
Jámbor András Új...február 25, 2023
A DK tiltakozik az ...december 4, 2022
Megkezdődött a Kész...július 27, 2022
A Fővárosi Főügyész...július 27, 2022
Nyilván a kormánymé...április 11, 2023
Védjük meg Budapest...április 24, 2023
Nincs pénz. Nincs e...december 19, 2022
Újra együtt ad konc...szeptember 5, 2022
Őrsi Gergely Idé...január 16, 2023