Több mint 24 órája folyamatosan, váltott műszakban takarítják munkatársaink Budapest közúthálózatát.
A régen látott mennyiségű hó miatt, miként szerte az országban, Budapesten is lehetnek fennakadások, de megteszünk mindent, ami ilyenkor lehetséges az utak megtisztításával kapcsolatban.
A bevethető teljes kapacitással dolgozunk, Budapest útjait jelenleg is 66 szóró és hókotró géppel takarítjuk szigorú prioritási sorrendben: először jönnek a hidak, felüljárók, az autópályák és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszai, majd az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszai és egyéb közösségi közlekedési útvonalak, ezt követően a kórházakhoz, rendelőintézetekhez vezető utak következnek.
A mellékútvonal-hálózaton a főutak rendbetétele után folyik a munkavégzés. A kerékpárutak és közjárdák síkosság-mentesítésén kisebb célgéppel és kézi erővel dolgoznak kollégáink.
Továbbra is kérjük, hogy csak megfelelő műszaki állapotú, és lehetőleg téli gumiabronccsal felszerelt járművekkel induljanak útnak, és vigyázzanak a városban dolgozó munkatársainkra is!
Fontos, hogy vezetés közben ne előzzék meg a síkosság-mentesítésben, hóeltakarításban résztvevő járműveket, hiszen a munkagépek mögött értelemszerűen tisztább az útburkolat.
Legyenek óvatosak! Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!
- Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?
- Lidl épülhet Gazdagréten – kiemelt kormányzati beruházás lett a plébánia telke
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?
- Polgármesterünknek sem tetszik minden, amit fent csinálnak
- Forró Tamásra emlékezve – A láthatatlan tévés legendája