Nincs pénz. Nincs elég pénz arra, hogy a pedagógusok béremelése elérhető legyen addig, míg az Unió nem küld.
Ezt Pintér Sándor belügyminiszter fejtette ki azon az egyeztetésen ami a kormány és a pedagógusok között zajlott. Persze, ha ezt egyeztetésnek lehet venni. Az állam a saját gazdasági helyzetéből kiindulva nem tudja kigazdálkodni a fizetésemelést, bár ez így nem felel meg a valóságnak, hiszen éppen most adott 45 milliárd forintot a boszniai szerbeknek.
„Pintér Sándor eligazítást tartott és semmi plusz nem ígért, sőt, egyelőre csak tíz százalékos béremelésről beszélt, és amíg nem érkezik meg az uniós pénz, addig az ígért 21 százalékos emelés módjáról sem hajlandó tárgyalni – összegezte a Szabad Európának a belügyminiszter szavait Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ügyvivője, akit csak nézőnek hívtak az egyeztetésre, felszólalásra nem kapott lehetőséget, ahogy a másik szakszervezet sem” – írja a Szabad Európa
“Ez nem egy szakmai egyeztetés volt, ezzel nem lehet előre menni, ez egy hangulati visszajelzés a kormányzatnak, vagy gőzkieresztés a pedagógusoknak, esetleg valaki meghatódik attól, hogy Pintér Sándor szóba áll vele, de a belügyminiszter elképzeléseit nem igazán befolyásolják az elhangzottak”
– mondta Nagy Erzsébet.
Az egyik igazgató megkérdezte Pintért, hogy miért kellett pedagógusokat kirúgni, mire a válasz nem volt meglepő:
„Nem tehettem másképp, benne van az eskümben, hogy a jogszabályokat be kell tartanom és tartatnom”
Címlapfotó: Shutterstock
- Mi az a LED-csillagos égbolt?
- Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot – hozott film, melyre több mint egymillióan váltottak jegyet.
- A Krokodil Rock Kft. közleménye az október 8-i Colosseum – Osibisa koncert kapcsán
- Most ezt találták ki
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
Ez is érdekes lehet
Január közepén átad...december 21, 2022
Többek között egy f...február 27, 2023
Több éves előkészít...október 13, 2022
Októbertől igényelh...augusztus 29, 2022
Őrsi Gergely ...május 29, 2023
Őrsi Gergely ...augusztus 3, 2022
Az ideiglenes ü...november 11, 2022
Védjük meg Budapest...április 24, 2023
LMP Budapest A F...május 6, 2023
A Szupermenta termé...augusztus 1, 2022
A DK tiltakozik az ...december 4, 2022
Arold Péter Igaz...szeptember 21, 2022