A népligeti felüljáró állapotfelméréséhez kapcsolódó munkák miatt március 3-án, péntek este 20 órától korlátozzák a híd forgalmát: péntekről szombatra virradó éjszaka mindkét irányban egy-egy sávon lehet közlekedni rajta. Március 4-e, szombat hajnaltól a városközpont felé egy, a kifelé vezető oldalon két sávon lehet haladni a felüljárón.
A felmérésre azért van szükség, hogy a szakemberek pontosabb képet kapjanak a 70-es évek végén épült felüljáró állapotáról. A több hónapon át tartó felmérés ideje alatt két gerendát kibontanak az építmény szerkezetéből, amelyeket laboratóriumban vizsgálnak majd meg. A népligeti felüljáró az érvényben lévő súlykorlátozás betartásával a felmérés idején is biztonságosan használható.
A népligeti felüljáró állapotfelméréséről, illetve az ehhez kapcsolódó munkákról a Budapest Közút oldalán lehet bővebben tájékozódni.
- Mi az a LED-csillagos égbolt?
- Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot – hozott film, melyre több mint egymillióan váltottak jegyet.
- A Krokodil Rock Kft. közleménye az október 8-i Colosseum – Osibisa koncert kapcsán
- Most ezt találták ki
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
Ez is érdekes lehet
Hétvégén ismét szabad a Pesti alsó rakpart egy szakasza
A Pesti alsó rakpar...április 1, 2023
A Pesti alsó rakpar...április 1, 2023
Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot - hozot...
2009-ben történt me...október 1, 2023
2009-ben történt me...október 1, 2023
A képviselő kérdez, a Főügyész válaszol
Többek között egy f...február 27, 2023
Többek között egy f...február 27, 2023
Pergola és a közösségi élet?
Open sky pergol...augusztus 8, 2023
Open sky pergol...augusztus 8, 2023
Kálmán Olga és a fajelméleti megbocsájtás
Képtelenség megérte...július 30, 2022
Képtelenség megérte...július 30, 2022
Emlékpad Kóbor János emlékére
Őrsi Gergely Az ...május 29, 2023
Őrsi Gergely Az ...május 29, 2023
Augusztus 4-én, pénteken befejeződik a Lánchíd felújítása
Augusztus 4-én, pén...augusztus 4, 2023
Augusztus 4-én, pén...augusztus 4, 2023
Egy hónap múlva kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál
MEGVANNAK A Magyar ...május 13, 2023
MEGVANNAK A Magyar ...május 13, 2023
A közétkeztetés is drágulhat
A Közétkeztetők és ...augusztus 22, 2022
A Közétkeztetők és ...augusztus 22, 2022
Október 23-a margójára
Arold Péter Orbá...október 26, 2022
Arold Péter Orbá...október 26, 2022
Ahogy ígértük, P plusz R parkoló épülhet Hűvösvölgy végállomásnál
Őrsi Gergely ...július 23, 2023
Őrsi Gergely ...július 23, 2023
Erasmus ügy - Kovács Zoltán: Kettős mércét alkalmaznak
Kovács Zoltán úgy v...január 28, 2023
Kovács Zoltán úgy v...január 28, 2023