Augusztus 4-én, pénteken befejeződik a Lánchíd felújítása, megnyílnak a járdák, és velük együtt a hídfőkben lévő aluljárók is.
Ezzel – mintegy másfél hónappal hamarabb az eredetileg tervezett időpontnál – véget ér hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének szerkezeti, illetve műemléki rekonstrukciója. Az ünnepélyes eseményhez kapcsolódva a Fővárosi Önkormányzat és a BKK színes szabadtéri programokkal várja az érdeklődőket.
Pénteken véget ér a Lánchíd felújítása, a gyalogosok déltől átkelhetnek a megszépült híd két oldalán végigfutó járdákon, és birtokba vehetik a hídfőkben lévő aluljárókat is.
A felújítás befejezéséhez kapcsolódva pénteken 18 órakor kezdődik a Fővárosi Önkormányzat és a BKK szervezésében a Lánchíd-piknik, ami ismeretterjesztő programokkal, utcazenészekkel, étellel és itallal, fényoroszlánokkal várja az érdeklődőket, sötétedés után pedig különleges alkalomhoz illő megvilágítást kap a híd. A rendezvény idejére lezárják a közúti forgalom elől a Lánchidat, ezért az arra járók és a résztvevők zavartalanul piknikezhetnek az útpályán.
Piknik a hídon kicsiknek és nagyoknak
A Lánchíd-piknik 18 órától éjfélig tart, és különböző szórakoztató, zenés és ismeretterjesztő programokat kínál:
• a budai és pesti oldalon felállított sátraknál a készlet erejéig fagylalt, perec és limonádé várja az arra járókat;
• a hangulatot élőzenés előadók fokozzák;
• a pesti oldali gyereksátorban a szervezők színezővel, rejtvényekkel, egy különleges Lánchíd-LEGO-építménnyel, valamint meglepetéssel várják a kicsiket;
• az érdeklődőknek csoportos, vezetett sétákon árulják el a felújítás kulisszatitkait a korszerűsítésben részt vevő szakemberek, sőt
• a kíváncsiak bepillanthatnak a hídmester életébe és irodájába is.
A programokról olvashatsz a bkk.hu portálon
196500Augusztus 4-én, pénteken befejeződik a Lánchíd felújításaEz is érdekes lehet
Váratlanul elhunyt ...április 29, 2023
Molnár-Gazsó János ...február 27, 2023
Idén csupán három n...május 21, 2023
Arold Péter A Jo...augusztus 14, 2022
Nagy utat tett ...augusztus 30, 2022
Gyöngyösi Márton a ...január 26, 2023
A Citadella egy erő...augusztus 4, 2023
Mucsi Zoltán már hú...szeptember 24, 2022
A Főnök jókat csámc...december 12, 2022
Írtunk már a kialak...augusztus 14, 2022
A kormány szerint a...október 14, 2022
Arold Péter Orbá...október 26, 2022