Közmédia? A fenét!

Karácsony Gergely

Nézem, olvasom az újabb bizonyítékát a köztévé manipulációjának, hogyan hazudnak a kormánynak és a Fidesznek tetsző módon Budapestről, ezúttal a budapestiek szavait, véleményét kiforgatva. És bár hosszabb ideje tudjuk, hogy ami ott folyik, annak semmi köze a közszolgálathoz, mégis a gyomrom forog ettől újra meg újra. Azoknak viszont, akik gyanútlanul nézik ezt a hazugságözönt, akiket félrevezetnek, manipulálnak, akiknek kiforgatják a szavait, nekik tartozunk az igazsággal, a vélemények ütköztetésével.

Lassan 3 és fél éve, hogy főpolgármesterként utoljára nyilatkozhattam a közpénzből fenntartott köztévé élő adásában. Emlékezetes volt, akár egy Monthy Python show, 100 nappal a megválasztásom után a legfontosabb kérdés az volt, hogy biciklivel érkeztem-e. Talán emlékeztek ti is, én nehezen feledem.

Azóta úgy látszik, hogy nem találtak a közlekedési szokásaimhoz mérhető jelentőségű témát Budapesten, biztos azért nem hívtak. Pedig nagyjából minden este megkapom a magamét tőlük, ahogy azt a gazdáik megrendelik, sok hazugsággal, rengeteg manipulációval.

Nem másnak, a nézőknek tartozunk azzal, hogy 3 és fél év után újra élő adásban beszéljünk Budapestről, a város jövőjéről. Megyek biciklivel, így az első 25 kérdésünkre meg is van a válasz, több idő marad a lényegre.


18150Közmédia? A fenét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük