A Packeta nemzetközi logisztikai szolgáltató cég bővülési lehetőséget lát a magyar piacon; a fixponti csomagszállítás – csomagpontok és csomagautomaták – további fejlesztésével szeretnének az e-kereskedelem számára megfelelő ár-érték arányú logisztikai megoldást adni.
A GKID piackutató reprezentatív felmérése alapján a Packeta a fixponti kiszállításban 14,82 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Magyarországon, amivel a 4. helyen áll – tájékoztatott a cég.
Tavaly a Packeta megközelítően 4,5 millió csomagot kezelt, árbevétele pedig meghaladta az 5,3 milliárd forintot, 88,6 százalékkal nőtt egy év alatt.
Magyarországon további befektetéseket terveznek, 2023-ban szeretnék hálózatukat tovább bővíteni, 3000 fölé növelni átvevőhelyeik, csomagautomatáik számát a jelenlegi 2000 felettiről.
A Packeta Magyarországon 130 munkatársat foglalkoztat, a cégnél folyamatos létszámbővítés várható a csomagszámok növekedésével arányosan – közölte a társaság.
A Packeta Group 2010-ben Csehországból indult, digitális, e-kereskedelmi platformon alapuló, logisztikai szolgáltatásokat kínáló, nemzetközi cégcsoport.
A cégcsoport átvevőhely hálózata mára meghaladja a tízezret, ezen kívül több mint 92 ezer partneri átvevőhellyel rendelkezik, és 32 ezernél is több webáruházzal működik együtt.
A Packeta Hungary Kft. 2019 óta szolgálja ki a magyarországi webáruházakat, 2021 óta kínál dedikált szolgáltatást magánszemélyeknek. A Z-Pont átvevőhelyek és Z-BOX csomagautomaták száma 2000 felett van, amit 7 regionális depón keresztül szolgálnak ki.
Ez is érdekes lehet
Jaksity György közg...július 29, 2022
Arold Péter Az M...október 16, 2022
Karácsony Gergely ...augusztus 6, 2022
Magyarország egy fo...január 30, 2023
Arold Péter Mato...december 6, 2022
A Főnökkel nem lehe...december 7, 2022
A vevők főként befe...március 20, 2023
A Párbeszéd törvény...november 27, 2022
Tizenöt Bokros-csom...szeptember 21, 2022
Mint arról már mi i...október 22, 2022
Magyarországtól edd...szeptember 20, 2022
Az Előadóművészi Jo...december 19, 2022