Jaksity György közgazdász, a Concorde Értékpapír Zrt. vezetője és a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke nem rejtette véka alá a véleményét Magyarországról. Szerinte Magyarország úgy ahogy van, beteg.
„Igen, Magyarország beteg, a szó minden értelmében véve.
Nincs funkcionáló, a kormányt elszámoltatni képes ellenzéke, az ország nagy része számára hozzáférhető szabad sajtója, elakadt a hatalmi ágak szétválasztása, a kelet-európai reformok úttörőiből mára az Európai Unióhoz legkevésbé felzárkózó ország lettünk, az európai uniós támogatások legmagasabb szintje ellenére.”

Kapcsolódó tartalom
A hatalom nem mindenható
… Az 1980-as években még a Közgázra jártam; egyetemista koromból emlékszem, hogy Amerikában akkortájt egészen kicsike vállalkozások, befektetőcsoportok vettek meg óriási cégeket – jellemzően hatalmas hitelek segítségével…
mondta Jaksity György közgazdász, a Concorde Értékpapír Zrt. vezetője és a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke a Budapesti Corvinus Egyetem diplomaosztóján tartott beszédében.
A közgazdász szakember kimondta, amit Magyarországon sok ember száján ott csüng kimondatlanul.
„A leggazdagabb magyarok jelentős része egykori állami vagyon romjain vagy a jelenlegit megcsapolva és EU-s támogatásokkal felturbózva éli felhőtlen vagy még inkább felelőtlen életét. Én önöknek azt mondom, kedves végzősök, hogy
önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése. Valós demokrácia kiharcolása és megteremtése. Az ország dohos, áporodott, betegségeket hordozó levegőjének megtisztítása, kiszellőztetése, a XX. század szégyenteljes ideológiai gúnyáinak szemétdombra vetése, elégetése.
Magyarország kompjának a modern európai civilizáció partjához való végleges kikötése. Ehhez nem elegendő jól képzett szakemberekké válni, ehhez jó embernek kell lenni.”
A teljes cikket és a videót megnézhetitek (amíg meg nem szakad) a telex.hu-n
- 6789-ik variáció
- Nem nyerő az állampapír
- A kormány 425 forintos Euróval is számol már
- Már nem fizet 16 %-ot a Magyar Állampapír
- Magyarország is kilépett az orosz kémbankból
Ez is érdekes lehet
Őrsi Gergely A p...október 2, 2022
Karácsony Gergely ...október 31, 2022
A g7.hu gazdasági é...július 28, 2022
Az LMP szerint a ma...szeptember 25, 2022
Úgy dobálják a tula...március 21, 2023
A Mol vezért javaso...július 30, 2022
Felavatták pénteken...szeptember 9, 2022
Tizenöt Bokros-csom...szeptember 21, 2022
Torrente felügyelő ...december 7, 2022
Friderikusz Podcast...július 30, 2022
Arold Péter Mato...december 6, 2022
A napok...október 15, 2022