A cikkhez erősen hozzátartozik, hogy lila gőzünk sincs, hogy ki az a Lilla Mosoni, de nagy valószínűséggel nem sok valaki, ugyanis Facebook profilja ez.
Ebből ítélve egy sima gyalogtroll, aki még kezdő lehet a szakmában. Közéleti oldalunk fontosnak tartja, hogy felderítse és kipellengérezze a Fidesz által fizetett trollok népes seregét, nem beszélve a kettős életet élő politikusokról, akik a Facebookon álprofilokkal próbálkoznak aláásni bármit is, amin nem ők állnak.
Most egy kis támogatói hirdetés

Lilla Mosoni – Terézvárosi közélet
„Soproni Tamás felrúgta a koalíciót Terézvárosban!
Szerdán felhívta a terézvárosi MSZP frakcióvezetőjét és megzsarolta, ha nem zárják ki Bálint Györgyöt a frakcióból, a koalíciós megállapodás szerinti helyeink elvételéről hoz be javaslatot és eléri, hogy a többség ezt megszavazza.
A nem annyira a szavahihetőségéről híres polgármester másnap kivételesen állta a szavát és leváltotta az MSZP összes külsős delegáltját.
Bálint György képviselő már nem tagja az MSZP-nek, független képviselő.
Ő az, aki az elmúlt két évben több olyan ügyet tárt fel, melyekkel kapcsolatban több hatóságnál folynak vizsgálatok, melyek százmilliós beruházásokat érintenek.
Ezekben az ügyekben többször kérte Soproni Tamás támogatását, aki ezt elutasította, és Bálint Györgyöt tisztségeiből visszahívta.
Nem értettük sosem Soproni álláspontjának az okát, azonban a tegnapi testületi ülést követő sörözés egy kicsit érthetőbbé tette…”
Budapest 6 -Terézváros Az APEV Média MR3.hu tagja
- Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze?on 2026.06.26. at 19:52
Ez egy nagyon jó és a jelenlegi, 40 fokos kánikulában rendkívül fontos kérdés. Elsőre ellentmondásosnak tűnik, hogy pont a legmelegebb napokon, az esti órákban kérnek minket a szakemberek a klímák visszafogására, de a háttérben komoly energetikai és hálózati okok állnak. A jelenség oka az úgynevezett esti csúcsterhelés, ami a villamosenergia-rendszer legkritikusabb időszaka. Nézzük meg pontról The post Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze? appeared first on Budapest 6 -Terézváros.
- Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érintion 2026.06.24. at 10:18
Az elmúlt időszakban több krematórium is megemelte a hamvasztási szolgáltatások díját, ami közvetlen hatással van a hamvasztásos temetések teljes költségére. Mivel a hamvasztás a temetési szolgáltatás egyik alapvető eleme, a díjemelés a temetkezési vállalkozások árajánlataiban is megjelenik tájékoztatta portálunkat a Temetkezési Unió Kft. egyik tulajdonosa. A költségnövekedés mögött több tényező állhat. Az energiaárak változása, az The post Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érinti appeared first on Budapest 6 -Terézváros.
- Megerősített járőrszolgálattal és fokozott biztonsági jelenléttel szigorítanak a belső-erzsébetvárosi bulinegyedben a nyári főszezon idejéreon 2026.06.22. at 12:10
MTI – A VII. kerületi önkormányzat hivatalos közleménye szerint Erzsébetváros vezetése szerződést kötött az IN-KAL Security Events nevű biztonsági céggel. A megállapodás értelmében a magánbiztonsági vállalat munkatársai a nyári időszakban, egészen szeptember végéig folyamatos járőrszolgálattal segítik a közrend fenntartását a főváros legforgalmasabb szórakoztatónegyedében. Nem valósult meg a beígért rendőrőrs Az önkormányzat a szigorítás kapcsán emlékeztetett: The post Megerősített járőrszolgálattal és fokozott biztonsági jelenléttel szigorítanak a belső-erzsébetvárosi bulinegyedben a nyári főszezon idejére appeared first on Budapest 6 -Terézváros.
- Zöldül és tisztul a VI. kerületon 2026.06.19. at 15:06
TERÉZVÁROS – Zöldül és tisztul a VI. kerület: ma délelőtt a Szondi és a Vörösmarty utca sarkán helyére került Terézváros második kutyavécéje. A mintaprojekt ezzel magasabb fokozatba kapcsol, ugyanis a nyári időszakban további tíz darab korszerű ebillemhelyet telepítenek a kerületben. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a város legkulturáltabb megjelenésű, legzöldebb kutyavécéit kifejezetten stratégiai pontokra tervezik. A The post Zöldül és tisztul a VI. kerület appeared first on Budapest 6 -Terézváros.
- Magyar Péter szerint robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemébenon 2026.05.22. at 08:04
Magyar Péter közösségi oldalán arról számolt be, hogy robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemében. A miniszterelnök tájékoztatása szerint Kapitány István a helyszínre utazik. A bejegyzés alapján egyelőre nem ismert, hogy pontosan melyik üzemegységet érintette az esemény, történt-e személyi sérülés, illetve volt-e veszélyesanyag-kijutás. A MOL tiszaújvárosi telephelye kiemelten fontos petrolkémiai létesítmény, ahol több veszélyes anyaggal kapcsolatos The post Magyar Péter szerint robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemében appeared first on Budapest 6 -Terézváros.





























