Nincs két baloldal, egy baloldal van és az a rossz. Valami hasonló kommunikációval igyekszik saját maga bénázásait palástolni a Fidesz, no, meg a jól megszokott tereléssel.
Az utóbbi években sajnos megszokott kommunikációjává vált a Fidesznek a gumicsont bedobása a köztudatba. Lelkes képviselők saját és sokszor más képébe bújva a Facebookon osztják a propagandát, megfigyelhető módon mindig egy fontos és fájó jogszabály illetve törvénymódisítás alkalmazása előtt és még utána.
Példákat tudnék felmutatni a kerületi önkormányzat berkein belül, hogy kik azok a személyek, akik álarc mögé – hamis Facebook profil – segítségével szédítik a választókat, mindenféle hülyeségekkel elterelve a figyelmet a szeptemberben majd kézhez kapott számlákról. Mert az bizony sokunknak fog fájni.
A társaság egyik lelkes tagja, aki kb. másfél éve került be az egyik kerületi bizottságba nem más H. Ricsike úr és kedves felesége H. Réka. Richárd örökölte meg a bizottsági tagságot, mert sajnos elődjét a Covid vitte el.
H. úr az elmúlt másfél évben nem sokat – egyszer sem – vett részt tevékenyen a bizottsági üléseken, inkább a telefonját nyomogatta. Bár, mondhatjuk, hogy az a munkája, hiszen feleségével egyetemben lelkesen osztogatója a kormánypropagandát a kerület szinte összes csoportjában. Tán a széket is ezért kapta?
Nem mondok semmit, sőt, akár még meg is érthetném. Őt. Viszont annál kevésbé értem meg dr. Pap Sándor úr közös többszörösét. Ő az, aki Ferenczi Zita néven a saját marhaságait osztogatja álnéven. Ő, egy képviselő-jelölt. Volt. Mint olyan valaki, aki áprilisban Arató Gergely ellen indult a választásokon. Egy komoly ember, álarc mögé bújva. Sőt! Képes magával is beszélgetni. Az alábbi fotó pontosan mutatja kik vannak benne ebben a körben, kik lájkolgatják már kötelezően egymást, és kik képesek arra, hogy tudathasadással, két ember képében hogyan lehet élni és kommunikálni.

És ez így van minden kerületben.
Mit lehet tenni a kormányoldal propaganda gépezetével szemben?
Először is nem kell lehajolni a gagyiért. Fórumot találni, létrehozni a valós és igaz híreknek, ott megosztani, közzé tenni, elmagyarázni és felvilágosítani. Budapesten és vidéken egyaránt.
Úgyhogy kedves Barátaim, mondhatni elvtársaim, hagyjuk a gyermekded játékot az óvodásokra és MI nézzünk előre.
- Kiss László otthagyja a DK-t
- Eddigi részvételi adatok
- Több száz millió forint sorsa: Szabó Bence nem megtartja, hanem szétosztja az adományokat
- Fekete-Győr András – Tovább dől a dominó
- A visszalépések mögötti térkép: hol és miért hátrál a DK?
Budapest 10 Kőbányai magazin
- Eddigi részvételi adatokby kobanya on 2026.04.12. at 12:31
A mai választás (2026. április 12.) eddigi részvételi adatai alapján abszolút rekord dőlhet meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelentései szerint a választók aktivitása már a kora reggeli órákban is messze felülmúlta a korábbi évekét. Íme a legfrissebb adatok: Országos részvételi adatok Időpont Részvételi arány (2026) 2022-es adat 2018-as adat 07:00 3,46% (260 556 fő) A Eddigi részvételi adatok bejegyzés először Budapest 10 -én jelent meg.
- Fizetés helyett fű: Droggal „bérezte” alkalmazottját a kőbányai vállalkozóby kobanya on 2026.04.08. at 10:04
Meglepő módszert választott a bérelszámolásra egy 53 éves kőbányai férfi: a pénz mellé – vagy néha helyette – marihuánát adott az alkalmazottjának. A kőbányai nyomozók április 3-án reggel vetettek véget a különös „cafeteria-rendszernek” – írja a police.hu A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem miatt indított eljárást Cs. István ellen. Az adatok szerint a férfi A Fizetés helyett fű: Droggal „bérezte” alkalmazottját a kőbányai vállalkozó bejegyzés először Budapest 10 -én jelent meg.
- „A legszebb konyhakertek” programby kobanya on 2026.03.24. at 09:38
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat meghirdeti „A legszebb konyhakertek” programot. Várjuk minden konyhakerttel rendelkező kertművelő és kertművelő közösség jelentkezését! Jelentkezési határidő: 2026. április 30. Nevezési kategóriák: Balkon: Erkélyen kialakított Zártkert 1. – ZöldségesMini: 10 – 50 m2 Zártkert 2. – GyümölcsösNormál: 50 m2 felett A „A legszebb konyhakertek” program bejegyzés először Budapest 10 -én jelent meg.
- Mi történik a Mázsa téren? – Kőbánya régóta húzódó történeteby kobanya on 2026.03.21. at 08:46
Aki rendszeresen megfordul Kőbányán, a Mázsa tér környékén, annak aligha kell magyarázni: ez a terület valahogy mindig félkésznek, lezáratlannak tűnik. Miközben Budapest más részei látványosan fejlődnek, itt mintha évtizedek óta ugyanaz a helyzet állna fenn. A történet még a 2000-es évek elejére nyúlik vissza, amikor nagyszabású beruházásokat terveztek a területen. Pláza, lakóépületek, sportlétesítmények szerepeltek az A Mi történik a Mázsa téren? – Kőbánya régóta húzódó története bejegyzés először Budapest 10 -én jelent meg.
- Lakossági tájékoztatóby kobanya on 2026.03.21. at 07:45
Budapest X. kerületben az alábbi járda- és útburkolatbontási munkálatok várhatóak, illetve zajlanak. A Magyar Telekom Nyrt. megbízásából a Best-Tel Kft. a Déli ipari terület 28-as kábelirány, távközlési alépítmény létesítése, Újhegyi úti kiviteli munkáit 2026. március 25-én megkezdi. Várható befejezés: 2026. május 13.; A Magyar Telekom Nyrt.megbízásából a Best-Tel Kft. a Déli ipari terület 28-as kábelirány, távközlési alépítmény A Lakossági tájékoztató bejegyzés először Budapest 10 -én jelent meg.






























