44 nap sem volt elég Lázár János miniszternek, hogy válaszoljon a Főpolgármester kérdésére

Karácsony Gergely kérdésére 44 napja nem kapott választ Lázár Jánostól, ezért közösségi oldalán újra megkérdezte:

44 nap sem volt elég Lázár János miniszternek, hogy válaszoljon egy rövidke levélre, kénytelen vagyok hát így, nyílt levél formájában megismételni: kezdődjenek meg a tárgyalások Rákosrendezőről a kormány és Budapest között.

Február 17-én (!) kezdeményeztem a tárgyalások haladéktalan megkezdését. Azóta immár hivatalosan is Budapest Rákosrendező tulajdonosa, Lázár miniszter pedig a kormányfő által kijelölt tárgyaló. Akkor? Mire várunk? Lehet, hogy egy arab milliárdos jobban érdekelné a kormányt, de ez a nemzet fővárosa.

A hat héttel ezelőtti levelem rögzíti a tárgyalás alapelveit:

1. A magyar államnak évtizedes adóssága, hogy Rákosrendező olyan állapotba került, amilyenben most leledzik; ennek orvoslása, a területnek a budapestiek érdekeit szolgáló fejlesztése minden magyar ember közös ügye.

2. A terület fejlesztése során a budapestiek érdeke az első, az megelőz mindenfajta befektetői érdeket. Olyan városfejlesztésre van szükség, amely választ ad a közös jövőnket érintő legfontosabb kihívásokra.

3. A magyar állam a budapestieknek mindazzal tartozik, amit az arab befektetővel szemben vállalt.

4. A vevő az eladó által vele közölt adásvételi szerződésben szereplő minden vevői kötelezettséget vállal. Olyat viszont ne kérjen számon rajtunk az állam, amit az arab befektetőtől sem várt el a szerződésben.

5. A területre vonatkozó korábbi, széleskörű szakmai konszenzussal övezett stratégiai dokumentumok (Rákosrendező térségének fejlesztési tanulmányterve, a Rákosrendező fölötti híd és kapcsolódó úthálózatát tartalmazó tanulmánytervek, vasútfejlesztési stratégia és tervek alapján kell a városfejlesztési mestertervet elkészíteni. A területen 90 méternél magasabb toronyház nem épülhet.

6. A területet az ott elhelyezett hulladéktól mielőbb meg kell szabadítani, ennek költségét annak kell viselnie, aki a hulladékot ott letette. A be nem azonosítható szennyezőtől származó, kommunális hulladékot mi önkéntesen vállaljuk elszállítani.

A tárgyalások vezérfonalát egyebekben az adásvételi szerződés kijelöli.

Meg kell állapodni az osztatlan közös tulajdonú telkek használatáról. A használati megállapodás megkötése után történik a terület birtokbaadása, amely a hulladékok elszállítása megkezdésének is az alapja.

Meg kell állapodni a terület kármentesítéséről és annak (különösen az állami hulladék elszállításának) költségei viseléséről olyan módon, hogy a hulladék elszállítása a birtokbaadást követően haladéktalanul megkezdődhessen.

Meg kell állapodni a Rákosrendezőre vonatkozó jogalkotási és más kormányzati intézkedések tartalmáról.

Meg kell állapodni az állami infrastrukturális fejlesztések tartalmáról.

Van hát dolog elég, mindez egy világos alapelv alapján: ami az arab milliárdosnak járt volna, az a budapestieknek is jár.

Várom Lázár Jánost a tárgyalásra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük