A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint hibázott a VI. kerületi önkormányzat, 3 millió forintnyi pénzbüntetést kell befizetnie egy félrement energiahatékonysági pályázat miatt.
A momentumos polgármester úgy véli, korábbi szövetségese, Bálint György egy „spicli”, mivel a hatóságokhoz jár feljelentgetni az önkormányzatot. A képviselő szerint viszont ilyen hibák nem fordulhatnának elő egy felelős városvezetéssel bíró önkormányzatnál írja a mandiner.hu
Az ellentét ez ügyben is kiütközött.
„Az, aki kvázi feljelentette az önkormányzatot, aki spicliként rohangál hatóságokhoz, az azzal a beteges szándékkal tette mindezt, hogy büntessék meg az önkormányzatot, büntessék meg a terézvárosiakat. Megtörtént. Boldog lehet, lelke rajta. De ezt a lelki torzulást, a gonoszságot még a rendelőintézetünkben sem tudjuk gyógyítani”
– értékelt a momentumos politikus.
Címlapfotó: Facebook
- A hatalom árnyékában – így épült ki a Fidesz gazdasági birodalma
- Az egykori Tungsram gyár területének fejlesztéséről szóló szakmai párbeszéd vette kezdetét a Design Week 2025 keretében
- Fontos győzelem Budapestnek és az országnak a reptéri vasút ma bejelentett régi-új terve!
- Búcsú Komjáthy Györgytől: a magyar rádiózás legendájától
- Németország erősít, de nem háborúra készül – a magyar kormány narratívája mégis mást sugall
















