Én még emlékszem, amikor Magyarországra jártak át Romániából bevásárló körútra, mert itt az úgy nevezett „vidám barakkban” mindent lehetett kapni, amit ott nem. A rendszerváltás idején, amikor Romániában is kitört a forradalom, idemenekültek és aztán innen mentek tovább.
És így múlik el, a világ dicsősége, mondhatjuk hiszen egyre több magyar dolgozik Romániában, és vásárolni, tankolni is mind gyakrabban mennek át a határon, írja az RTL.hu a román Pro tévé riportja alapján. Egy boltos arról beszélt, azt a lisztet adják el a magyaroknak, amit Magyarországról importálnak – értesült a telex.hu
A romániai Bihar megye munkaügyi hivatalának vezetője, Békési Csaba szerint náluk a munkanélküliség alacsonyabb, mint Kelet-Magyarországon, és nem gond a beilleszkedés sem. Egy kolozsvári szakember szerint Románia immár fejlettebb, mint a szomszédai, ezért ez egyre inkább tendencia lesz.
„Nem járnak át hatósági áras élelmiszerért Romániából. Nálunk maximum egy kiló cukrot, egy liter olajat vagy tíz tojást vehetnek, ennyiért pedig nem éri meg átjönni. Mi járunk inkább át vásárolni. Befőzéshez kellett nagyobb mennyiségű cukor, és olajra is szükségem volt, ezért a napokban elmentünk Szatmárnémetibe beszerzőútra. Sokkal drágábban vettük, de legalább annyit adtak, amennyit kértünk”
– mesélte egy magyarországi, határközeli bolt eladója.
129800Emlékszel rá?Ez is érdekes lehet
A Nemzeti Egészségb...október 31, 2022
A cikk 2016-os, de ...október 1, 2022
Mesterházy Attila k...április 12, 2023
Arold Péter Mato...december 6, 2022
Hamarosan kiderülhe...augusztus 16, 2022
A történelmi inflác...augusztus 16, 2022
Egy orosz bíróság e...január 22, 2023
Többek között egy f...február 27, 2023
Nézzük mire jutotta...december 12, 2022
Bencsik András: Nor...október 1, 2022
Miközben a pedagógu...október 20, 2022
Nyilván nincs helye...december 19, 2022