Amit szabad Jupiternek, nem szabad a Kisördögnek. Feljelentéssel él a Mimndenki Magyarorszga Mozgalom pénzmosás miatt.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.
Mint köztudott korábban 508 millió forint támogatást kapott a CÖF-CÖKA az állami tulajdonú MVM-től „közgondolkodás javítására”. Mint a kiperelt dokumentumokból megállapítást nyert, a fenti összegből 433 millió forintot 4 darab (!) mindössze 1-2 perces videókra költött a Civil Összefogás Fórum. A kisfilmek legyártását a számlák alapján a Fideszhez ezer szállal kötődő Magno Studio Kft.-vel végezte. Még egyszer tehát, 4 kisfilm legyártására és reklámozására 433 millió forint – lényegében – közpénzt használt fel egy fideszes álcivil egyesület. Ez felvetheti a pénzmosás gyanúját? Hamarosan megtudjuk.
Most amikor a kormány lejárató hadjáratot folytat a Mindenki Magyarországa Mozgalom ellen, mert itthoni és Amerikában élő honfitársainktól fogadtunk el támogatást, akkor elfelejti, hogy a Fideszhez kötődő álcivil szervezeteket magyar adófizetői forintokkal tömnek ki, amely pénzek felhasználása átláthatatlan, etikátlan és a legkevésbé sem segíti a magyar civil társadalmat.
Kiadó: Mindenki Magyarországa Mozgalom
(OS)
- Mi az a LED-csillagos égbolt?
- Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot – hozott film, melyre több mint egymillióan váltottak jegyet.
- A Krokodil Rock Kft. közleménye az október 8-i Colosseum – Osibisa koncert kapcsán
- Most ezt találták ki
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
Ez is érdekes lehet
Az erdészeti, a ter...augusztus 14, 2022
Arold Péter A hé...szeptember 6, 2022
Arold Péter Az M...október 16, 2022
Felavatták pénteken...szeptember 9, 2022
Egyre kevésbé tudna...április 6, 2023
Újabb 17 töltőállom...október 28, 2022
A Lázár János hivat...augusztus 15, 2022
Arold Péter Úgy ...január 2, 2023
Tűz Mester A kor...augusztus 7, 2022
Mint arról már mi i...október 22, 2022
Egy kormány kedvenc...augusztus 13, 2022
A napok...október 15, 2022