
Most, hogy a kormány, hallgatva az időjárásra, egy héttel elhalasztotta az Európa legnagyobb tűzijátékának kikiáltott pénzpocsékolást, s innentől már majdnem minden magyar választó tudja, hogy nem a nyuszi tojja a piros tojást, valamint nem a Jézuska csempészi a fa alá az ajándékokat, elárulhatom a nagyközönségnek, hogy Szent István nem üzent nekünk semmit.
István király volt, törvényeket hozott, amint az egy uralkodótól elvárható.
Tőlünk meg az volna elvárható, hogy most, a huszonegyedik században, nagy nemzeti ünnepeinken ne beszéljünk kényszeresen hülyeségeket.
István király nem üzent nekünk semmit. Intelmeket intézett a fiához, Imre herceghez. Ezen intelmek közül a következőt szokták a leggyakrabban idézni: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsa, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
Nekünk, mostani magyaroknak nem üzent semmit. Azt csak a politikusok találták ki, hogy a régiekkel üzentetnek, mert tudják, hogy nekik már nem hisz senki. Ezért kell a holtakhoz fordulni, ők már nem tudják letagadni.
Az egészet úgy kell elképzelni, hogy közeleg az ünnep, már csak néhány nap van hátra, szorít az idő. A politikus, akinek beszédet kell mondania, magához rendeli szövegírói csapatának a vezetőjét, és nekiszegezi a kérdést:
Baszkikám, akkor most idén mi lesz az üzenet? Van már valami ötleted?
Ötlet mindig van, ezért markolja fel a szövegíró és csapata a lóvét.
Így aztán március 15-én a márciusi ifjak üzennek nekünk, október 23-án az 56-os pesti srácok, augusztus 20-án pedig Szent István. (Korábban az alkotmány, vagy az új kenyér üzent).
Szegény Petőfi, ha tudná, hányan és hányszor hivatkoztak rá, valamint vélt, vagy valós tetteire! „Lopnak a bőség kosarából, /kelj fel és járj Petőfi Sándor.” Utassy József költő verséből való az idézet. Ennyi Petőfi és a márciusi forradalom üzenete, ha ezt olvasnák fel a kokárdás ünnepen, több is lenne, mint elég.
Vagy Nagy Imre, 1956 mártírja. Aki feje tetejétől a talpáig tisztességes ember volt, nem mellesleg, élete utolsó percéig kommunista.
Utoljára Kossuth Lajos üzent, de ő sem az utókornak, hanem tehetős honfitársainak. Azt üzente nekik, hogy elfogyott a regimentje. Konkrét kérés volt ebben a mondatban: adjatok pénzt, paripát, fegyvert, különben mindnyájunknak el kell menni.
István király nem üzent nekünk semmit. Ha tudta volna, hogy lehet üzenni, és lett volna fogalma arról, milyen lesz ez a mostani szép új világ, akkor, mint törvényeket tisztelő ember, ilyeneket üzent volna: ne utazzunk jegy nélkül a BKV járatain! Ne szemeteljünk az utcán! Ne vásároljunk lopott útlevéllel fantomcégeket! Ne vágjunk ki minden fát!
Szent István, a márciusi ifjak, az 56-os pesti srácok, ha ma élnének, röhögnének ezen a mai, szánalmas bagázson.
- Zalán futása. Ja! Nem. Egy indukciós főzőlap története és a mi mögötte van
- Ágyú az van, ész az sosem volt
- Karácsony Gergely – Pár gondolat augusztus 20-a alkalmából
- Karácsony kiállt a Tabán védelméért
- Itt a következő „fricska”
Ez is érdekes lehet
Arató Gergely ...november 30, 2022
Zalán György Kén...július 30, 2022
Arold Péter ...szeptember 9, 2022
Látom, milyen sokan...augusztus 22, 2022
Milyen üzenete ...január 12, 2023
Nagy Ervin Sokat...június 7, 2023
Arold Péter Biz...december 14, 2022
Március végén törté...szeptember 5, 2023
Konok Péter Szer...július 30, 2023
Ez az alak az egyik...július 30, 2022
"Csatangolsz" a Fac...július 29, 2022
Arold Péter Jaka...augusztus 11, 2022
Tiszta beszéd!