A Németh Szilárdhoz köthető alapítvány július 1-vel kizárta a csepeli önkormányzathoz köthető sportolókat a Csepel SC területéről, így a Csepel FCnek is el kellett hagynia 110 éves otthonát.
Miközben sokkal több közpénzt kap a Csepel SC, mint az elmúlt évtizedekben, kevesebb csepeli gyereknek nyújtanak lehetőséget a sportolásra, mint eddig. Mivel az alapítvány a nemrégiben létrehozott labdarúgó szakosztályába is sokkal kevesebb gyerek jár, mint a többi csepeli klubba, az alapítvány pályái kihasználatlanok lettek. A csepeli gyerekek többsége, valamint a Csepel FC csapata kizárásuk után a Kis-Duna-parton találtak új otthonra.
„Az Alapítvány alapítói feladatunkként azt határozták meg, hogy elsősorban a kerület dolgozói és azok gyermekei sportolási lehetőségeit biztosítsuk, illetve, hogy elősegítsük az egészséges életmód, a rendszeres mozgás szemléletének terjesztését. Ennek érdekében az Alapítvány tulajdonában álló Béke téri központi sporttelep, illetve a Hollandi úti Vízitelep 11 sportegyesületnek ad otthont, térítésmentes használat biztosításával számos kiemelkedő hazai és nemzetközi eredmény megszületését segítjük, több ezer sportszerető fiatal egészségének megóvásához járulunk hozzá. Az Alapítvány létesítményei számos iskolai, kerületi rendezvénynek is helyszíne”
– írta céljairól a Csepel SC Alapítvány nem is olyan régen. A célok azonban látványosan megváltoztak, miután a Németh Szilárdhoz köthető Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány vette meg a kormány által biztosított közpénzből a Csepel SC sporttelepeit.
Bár az elmúlt évtizedekben soha ilyen sok közpénzt nem kapott a Csepel SC a kerületi sportélet fellendítésére, már nem az számít, hogy az itt élő gyerekek sportolását segítsék elő. Az alapítvány kuratóriumában sincs egyetlen csepeli és egyetlen sportoló sem. Úgy tűnik, akik nem a Csepel SC szakosztályaiba járnak ‒ vagyis nem Németh Szilárd közvetlen pénzügyi felügyelete alá tartoznak ‒ kiszorulhatnak a sportéletből.
Mindenki írt nyílt levelet
Ha az egyszeri szemlélő a nyílt leveleket és azt a sok milliárd forint közpénzt nézi, ami most jutna Csepelnek, biztosan nem érti, hogyan tudják kizárni éppen a csepeli sportolókat a Csepel SCből. A Csepel SC szerint ők valójában csak az összefogás megtestesítői, és a sportolók kizárásával a jó ügyet képviselik. Azt, hogy mindenki az alapítvány szakosztályait erősítse. Aki ezt nem fogadja el, a sport ellensége, legyen birkózó, labdarúgó, polgármester, klubvezető, edző vagy bármi más. A többiek azonban nem tudják megérteni és elfogadni a nyilvánvaló kirekesztést.
Ott lebeg mindenki előtt a Csepeli Birkózó Club (CSBC) példája. Az alapítvány 2,4 milliárd forintot kapott a kormánytól a CSBC otthonának megépítésére, amit a csepeli önkormányzat a Kis-Duna-parti telekkel támogatott. Amikor azonban elkészült a csarnok, Németh Szilárd – az önkormányzattal kötött megállapodással ellentétesen – kiszorította az ország egyik legsikeresebb klubját új otthonukból, és új birkózó szakosztályt alapított. Ez ugyanaz a recept, amit a focistákkal tesznek. Németh Szilárd új birkózó szakosztálya ennek ellenére sincs a Magyar Birkózó Szövetség 2021- es eredménylistáján.
Vagyis a több pénz következménye csak a több konfliktus lett, csepeli eredmények nélkül. A csepeli focistákat is kitiltották már egyszer az SC pályáiról. Akkor a polgármester és a csepeli sportolók kérésére engedték vissza őket. Az új szakosztály bejelentésével azonban elérkezettnek láthatják az időt arra, hogy leszámoljanak a legnagyobb csepeli utánpótlás-csapattal is. A bűnük annyi, hogy nem Németh Szilárd szakosztályába tartoznak.
„Mindenki számoljon el a lelkiismeretével”
„A legszomorúbb pedig az, hogy ezzel az elvtelen döntéssel rengeteg gyerek lett kizárva a Csepel SC-ből. Felelős politikusnak és szülőnek pedig tudniuk kell, hogy a gyerekekkel nem lehet szórakozni, rajtuk nem csattanhat az ostor. Hiszen végső soron miattuk dolgozunk. Mindenki számoljon el a lelkiismeretével” – írta a történtekről Borbély Lénárd polgármester. „ Csepel s portéletében BÉKÉRE van szükség, ahogyan a világban is. Ezt kellene megértenie mindenkinek. És az, aki a saját közegében nem tud a békére törekedni, az hogyan tudja ezt a gondolatot máshol képviselni? A munkát folytatjuk, a csepeliek ránk, a megválasztott önkormányzatukra továbbra is számíthatnak! Várunk minden focizni vágyó gyereket, szülőt! Mert a sport tartást ad és kitartásra nevel”
– fogalmazott.
TK
Csepel polgármesterének nyílt levele
„Ez a szomorú nap is elérkezett. Csepel polgármestereként ezt pedig nem hagyhatom szó nélkül. Nem is olyan rég egy amerikai hátterű ingatlanfejlesztő cég kezében volt a Csepel SC, de ennek ellenére a kerület nagymúltú focicsapatának jogutódja és annak utánpótlás gyerekei ott focizhattak. Ez volt az otthonuk, immáron 110 éve. Aztán 2021-ben örömhírként járta be a sajtót a nagy bejelentés: » a Csepel SC újra a csepelieké!« Szintén ebben az évben ez a nagymúltú futball klub úgy döntött, hogy beolvad a biztos hátterű csepeli önkormányzati egyesületbe, mert bennük bíztak.
A két összeolvadó egyesület Csepel FC USE név alatt folytatja a közös munkát, rengeteg gyereket felkarolva. Az önkormányzati egyesületet ígéretünk szerint 2015-ben hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy segítsük a csepeli sportolni vágyó gyerekeket és családjaikat. Nálunk az anyagi háttér nem akadály. Ma, 2022. július 1-jén eljött a nap, amikor a Csepel SC új tulajdonosi háttere kizárta Csepel futballcsapatát és több száz gyereket a Béke téri stadionból, ezzel mostanra az önkormányzat egyesületét tiltotta ki onnan. Szerződést nem hosszabbítanak. A zárakat már tegnapra le is cserélték. Ugyanez már egy évvel ezelőtt megtörtént, de akkor észérvekkel még meg lehetett győzni a döntéshozót. Most viszont ez véglegesnek tűnik, hiába kérték a sportvezetők, valamint személyesen én is.
A Csepel SC nem önkormányzati tulajdon (és nem is volt az), és emiatt is, már nem a csepelieké. Ez a szomorú valóság. A kuratórium tagjai között egyetlenegy csepeli, sőt, egyetlenegy sportoló sincs. Az önkormányzat sportegyesülete oda nem mehet be. A legszomorúbb pedig az, hogy ezzel az elvtelen döntéssel rengeteg gyerek lett kizárva a Csepel SC-ből. Felelős politikusnak és szülőnek pedig tudniuk kell, hogy a gyerekekkel nem lehet szórakozni, rajtuk nem csattanhat az ostor. Hiszen végső soron miattuk dolgozunk. Mindenki számoljon el a lelkiismeretével.
Csepel sportéletében BÉKÉRE van szükség, ahogyan a világban is. Ezt kellene megértenie mindenkinek. És az, aki a saját közegében nem tud a békére törekedni, az hogyan tudja ezt a gondolatot máshol képviselni? A munkát folytatjuk, a csepeliek ránk, a megválasztott önkormányzatukra továbbra is számíthatnak! Várunk minden focizni vágyó gyereket, szülőt! Mert a sport tartást ad és kitartásra nevel.”
Borbély Lénárd, Csepel polgármestere
Csepeli magazin XXI. kerület Csepel közéleti magazinja
- Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemértby csepel on 2023.09.20. at 15:03
Az ősz beköszöntése nem csak a hűvösebb időjárást és a lehulló leveleket hozza magával, hanem azt is, hogy kevesebb időt
- Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországonby csepel on 2023.09.18. at 18:49
Hiába van lakat alatt a korrupcióval megvádolt végrehajtó király, belül nem változott semmi. Egy év alatt több mint 21 ezer
- Megszüntetik a bölcsödei támogatástby csepel on 2023.09.10. at 13:57
A kormány néhány éve azt hangoztatta, hogy minden nagyobb településre új bölcsödéket akarnak. Most akkor hogy is van ez? Súlyos … Bővebben
- 6789-ik variációby csepel on 2023.09.05. at 16:26
Az Energiaügyi Minisztérium érdemben vizsgálja a Fidesz frakció kérését, a brüsszeli elvárásoktól eltérő elszámolási lehetőségeket a napelem-beruházásoknál – közölte a … Bővebben
- Közlekedési javaslatok az Atlétikai-VB alattby csepel on 2023.08.18. at 16:14
Augusztus 19-e és augusztus 27-e között Budapesten rendezik az Atlétikai VB-t, amelynek fő helyszíne a Közvágóhíd és a Duna között … Bővebben
Ez is érdekes lehet
A tavalyi kampányba...április 3, 2022
Ezúton tájékoztatju...augusztus 16, 2022
Augusztus 15-ig vár...július 28, 2022
Az átadón részt vet...augusztus 3, 2022
Niedermüller Péter ...március 14, 2023
Őrsi Gergely Els...augusztus 2, 2023
Szárnyas Hangya ...augusztus 11, 2022
Nyomozás indult Bud...augusztus 15, 2022
A IX. kerület belső...február 17, 2023
Mustó Géza Zoltán ...augusztus 27, 2022
Újabb fejlemények a...április 13, 2023
Tettlegességig faju...február 24, 2023