Én, én vagyok. Önfoglalkoztató, magam keresem a munkát, én hajtom fel magamnak az ügyfelet, nem a Béla bácsit, az ÜGYFELET. KFT-t, Bt-t, EV-t. Grafikát készítek nekik, honlapjukat kezelem éves szerződésben évi egyszeri számlázással egy cég felé.
Tartom a hátam, frissítem a Facebook oldalát, honlapját, Google üzleti oldalát hirdetem a SAJÁT MAGAM által finanszírozott és tulajdonolt közéleti és szakportálokon.
Éves bevételem MESSZE nem éri el a maximált eddigi 12 milliót, most mégis nyakon basztak, mert a tevékenységem nincs benne a 80 %-os költség elszámolással járó TESZOR számok között. Ahol ott van a fodrász, a villanyszerelő, a kozmetikus, a fényképész, a taxis, a vendéglátós, tehát olyan vállalkozók, akikhez ODAMEGY a kuncsaft magától.
Eddig fizettem 50 ezer forintot havonta, a 3 milliós éves bevételemből, most fizethetem a max 1.5 milliós éves bevételig a csak 40 %-os költséggel elszámolható átalánydíjas adónemben.
Ez nekem 1.5 millióig az 50 ezer helyet 62 ezer havonta a fölött 90 ezer.
És akkor nem kérdezhetem meg a töketlen kitalálóját, hogy a jó édes anyja mennyit úszik forró zsírban 200 méter HÁTON?
Arra lennék kíváncsi, hogy a pupák Fidesz szavazó, aki ugyan annyira rápacsált mint én, most mit gondol?
A hozzászólásokban várom a válaszokat. Bár ha jól sejtem, nekem nincs olyan sok idáig a Fideszre szavazó és velem kapcsolatot tartó ismerősöm.
Politikai hírek Magyarország Az APEV Média MR3.hu tagja
- Orbán Viktor nem Ukrajnától fél, hanem a saját mozgásterét védiby Arold Péter on 2025.11.06. at 09:07
Magyarország nem támogatja Ukrajna európai uniós tagságát – jelentette ki Orbán Viktor kedden este a Facebookon. A miniszterelnök ezzel nemcsak egy aktuális külpolitikai kérdésre reagált, hanem ismét megerősítette azt a stratégiát, amellyel évek óta igyekszik megőrizni Magyarország különutas pozícióját az Európai Unión belül. A hivatalos indok: háború és gazdasági kockázat Orbán Viktor szerint Ukrajna uniós The post Orbán Viktor nem Ukrajnától fél, hanem a saját mozgásterét védi appeared first on Politikai hírek Magyarország.
- Orbánhoz közel álló csoport vásárolta meg a Blikketby szerkeszto on 2025.11.05. at 20:57
Meglepő médiavásárlás történt Magyarországon: az Indamedia, amelyet a miniszterelnökhöz közel álló üzletemberek irányítanak, megvásárolta a Blikket és több más Ringier-lapot, köztük a Glamour magazint is. A döntés váratlanul érte a szerkesztőséget. A Blikk főszerkesztője, Nagy Zsolt Iván, és egy vezető kollégája „közös megegyezéssel” távozott. Új főszerkesztőként Kolossváry Balázs veszi át a lap irányítását. A lépés The post Orbánhoz közel álló csoport vásárolta meg a Blikket appeared first on Politikai hírek Magyarország.
- MKKP – Programajánlóby szerkeszto on 2025.11.05. at 08:00
Programajánló: jövő szerdán, november 12-én újra Nem lenne olyan nagy baj! Nagy Dávid és Milbacher Dániel beszélgetős sorozatának második részében az MKKP és a hagyományos politika viszonyáról, a hazugságspirálról, ígéretekről és az újabb rémálomról, a mesterséges intelligenciáról lesz szó – este 6-tól 8-ig zártkörűen csak a passzivistákat, képviselőket és oligarchákat várjuk a Gödörben, ha jönnél, regisztrálj az alábbi formon. The post MKKP – Programajánló appeared first on Politikai hírek Magyarország.
- Az M1 megint hülyeséget mondottby szerkeszto on 2025.11.04. at 17:47
A K&H Bank szerkesztőségünkhöz eljuttatot levelében a következőket közölte: „November 3-án hétfőn és november 4-én kedden több magyar médium is tévesen interpretálta Németh Dávid, a K&H vezető elemzőjének hétfői sajtótájékoztatón ismertetett makrogazdasági helyzetértékelését. Éppen ezért a K&H a félreértések elkerülése végett megismétli állásfoglalását. Németh Dávid hétfőn arról beszélt, hogy költségvetés 2024-ben még jó helyzetben volt, The post Az M1 megint hülyeséget mondott appeared first on Politikai hírek Magyarország.
- A hatalom árnyékában – így épült ki a Fidesz gazdasági birodalmaby Arold Péter on 2025.11.04. at 16:29
A rendszerváltás utáni magyar politika története bővelkedik sorsfordító pillanatokban, de kevés olyan folyamat volt, amely ennyire mélyen határozta meg a mindennapokat, mint a Fidesz gazdasági hátországának kiépülése. Ez a történet nem pusztán a pártról szól, hanem arról, hogyan fonódott össze a politika és az üzlet világa egy új hatalmi rendszerben, amelyet ma már csak „NER”-ként The post A hatalom árnyékában – így épült ki a Fidesz gazdasági birodalma appeared first on Politikai hírek Magyarország.





















