A száguldás nem alapjog!

Megosztom

Őrsi Gergely

A száguldás nem alapjog! – Hét új sebességmérő helyszín áll szolgálatba a II. kerületben, melyek közül üzembe helyeztük az elsőt, a Nagykovácsi úti sebességmérőt.
Látjuk, hogy kormányinfóig terjedő vita bontakozott ki a Főváros és a Kormány között négy traffipax telepítése kapcsán. Meggyőződésünk, hogy az egymásra mutogatás gyakoriságát és a bürokráciát is érdemes csökkenteni, amikor baleset-megelőzésről van szó. Lépéseket kell tenni, és mi ma megtettük az elsőt, hét új sebességmérő helyszín áll szolgálatba a II. kerületben, ma éppen a Nagykovácsi úti.
Az elmúlt időszakban sajnálatosan sok olyan baleset történt, melyben teljesen vétlen közlekedők vagy éppen megállóban várakozók vesztették életüket. Így vesztette el családja és barátai Boglárkát, szomszédunkat, akit halálra gázolták a Harminckettesek terénél lévő villamosmegállóban. És így vesztettük el a kerékpárost, akit halálra gázoltak az Árpád hídon.
Bármilyen egyszerű is egy akár több tonnás autó volánja mögött a gázra lépni, a következmények súlyosak, visszafordíthatatlanok lehetnek.
Fontos, hogy elindult a szakmai vita a szabályok módosításáról, a jogosítvány megszerzésének módjáról, különböző ellenőrzési lehetőségekről és büntetési tételek változásáról. Minden lépés fontos, ami biztonságosabbá teheti a közlekedést.
Viszont amíg a szükséges jogszabályi változtatások megtörténnek, addig is van teendő, és a jelenlegi rendszerben is van lehetőségünk visszaszorítani a gyorshajtást.
Ezért építünk hét sebességmérő helyszínt, melyből a Nagykovácsi úton készült el az első. Forgalomszámlálási adatok alapján közel 6000 jármű érkezik be naponta ezen az útvonalon a városba, ráadásul a számlálás idején a 40-es táblánál mértünk 104 km/h-s sebességet is, így minden tekintetben indokolt sebességmérő telepítése.
A sebességmérő helyszínek kiépítése mellett hamarosan a rendőrséggel együttműködve szolgálatba léphet egy új „pofátlanító” autó. Megteremtjük a lehetőségét, hogy az önkormányzat hozzájáruljon a B kategóriás jogosítványuk megszerzéséhez, amennyiben önként – jelentkezéses alapon – megtekintenek egy baleset-megelőzésről szóló dokumentumfilmet, és részt vesznek plusz elsősegélynyújtó tanfolyamon.
A II. Kerületi Baleset-megelőzési Bizottság és az Önkormányzat rendszeresen – ingyenesen – elérhetővé teszi a BRFK közlekedésbiztonsági szimulátorait az érdeklődők számára. Köszönjük a BRFK segítségét!A II. kerületi rendőrséggel együttműködve szolgálatba lép egy új „pofátlanító” autó, mellyel a kirívó, veszélyes szabálytalanságok felderítését segítjük.
És ahogy megígértük, hét új sebességmérő helyszínt állítunk üzembe a II. kerületben, melyek között az első a Nagykovácsi úti.
Fontos leszögezni, hogy célunk nem a bevételszerzés. Már csak azért sem lehet az, mert az így kiszabott bírságok a központi költségvetésbe kerülnek, vagyis az önkormányzatnak ebből nincs bevétele. Célunk a közlekedésbiztonság javítása.
Köszönjük a BRFK-nak, hogy hozzájárulnak és segítik a traffiboxok telepítését!
A kihelyezést az önkormányzat finanszírozta, a hét helyszínen közel 60 millió forintba kerül.
Köszönöm, hogy az első sebességmérő helyszín átadásakor velünk tartott dr. Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya és Kiss Forgács Éva, a METALCOM vezérigazgatója! Célunk, hogy mindenki biztonságosan közlekedjen, és ne kelljen senkinek se olyan veszteséget átélnie, amit egy balesetben elvesztett családtag, barát vagy ismerős jelent.
Közlekedjünk óvatosan! És vigyázzunk egymásra az utakon is!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük