Eddig nem vettünk tudomást róla, de már kénytelenek vagyunk reagálni a koncertet ért, először angol online felületekről indult rosszindulatú támadásokra. Sajnos ezeket a hamis információkat, átvéve, már magyar facebook oldalak is gerjesztik.
Minden itt elhangzó állítást cáfolva kijelentjük, hogy nem tribute koncertet fog látni a közönség az Osibisa részben. Az Osibisa utóbbi 20 évének formációjából négy művész játszani fog a színpadon, köztük az a Jean Dikoto Mandengue is, aki ősidők óta a zenekar tagja. Ezt az általunk megvásárolt és elküldött, névre szóló repülőjegyek is bizonyítják. Egy zenész már 86 éves. Ő nem akarta vállalni a fellépést és a fárasztó utazást.
Két angol menedzsment háborújának a közepébe kerültünk. Szerencsétlen eset, de nem egyedülálló a szakmában.
Cégünk a szükséges jogi és hatósági intézkedéseket megtette mind az angol, mind a magyar, hazugságokat terjesztő személyekkel szemben, hogy a rosszhiszemű, direkt károkozásra irányuló magatartást szankcionálja.
- Terelések, lezárások Budapesten
- Rágcsálók okozta károk
- „Színes angol-magyar példamondatok” – Miért érdemes online nyelvet tanulni 2. rész
- Elkelt!
- Szinte már csak ázsiai futár van a Woltnál