Molnár Ferenc talán leghíresebb, legszemélyesebb, világsikert aratott darabját mutatja be szeptember 14-én a budapesti Centrál Színház.
A Játék a kastélyban című komédiát Alföldi Róbert, a nemrégiben Kaszás Attila díjjal elismert Balla Eszter, László Zsolt, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében láthatjuk. Az előadásban a nézők Nino Rota zenéjét hallhatják a Budapest Bár tolmácsolásában. Molnár Ferenc színházi pályája csúcsán, 48 évesen írta ezt a darabot, mely arról mesél, hogy a színház ugyan nem tudja megváltoztatni az életünket de képes elhitetni velünk egy szebb valóságot.
Molnár talán legszemélyesebb komédiáját1926-ban írta, mikor Budapestet elhagyva Bécsbe ment, és feleségül vette a nála huszonnégy évvel fiatalabb Darvas Lili színésznőt, akivel a bécsi Hotel Imperialban laktak. A darab alaphelyzetét is az élet szülte: az újdonsült – harmadik – feleség németül tanult, és a némettanárának olvasott fel szerelmi vallomást gyakorlás céljából, amit a szomszéd szobában tartózkodó író és barátja meghallott.
Mit tehet egy színműíró, ha fiatal zeneszerző barátjával együtt in flagranti kapja annak menyasszonyát? A bizonyossal kell szembeszállnia, a fikcióhoz kell alakítania a valóságot. Komoly kihívás ez Turai úrnak, a híres drámaírónak is, aki bravúros megoldással és sziporkázó humorral menti meg a fiatalok jegyességét. A Turait megformáló Alföldi Róbert elmondta: „Én mindig zavarban vagyok Molnár Ferenccel, mert minden egyes alkalommal amikor találkozom vele, teljesen rájövök, hogy semmit sem tudok a színházról, ő meg mindent tud. Úgyhogy küzdünk egymással :-))))”.
A díva, Annie szerepében a nemrégiben Kaszás Attila díjjal elismert Balla Esztert láthatjuk, aki hozzátette:
“Színésznőnek színésznőt játszani, szerepben szerepet alakítani igazán szórakoztató és izgalmas feladat. Mindig nagy rajongással olvastam vagy néztem Molnár Ferenc darabjait. Nagyon boldog vagyok, hogy most először magam is játszhatok az egyik leghíresebb vígjátékában és fantasztikus kollégákkal léphetek színpadra!”
„Azért szeretem Molnárt, mert mindig kicsit több van a mondatai között, mint amit elsőre gondolnánk. Nagyon sokat tud az emberekről, az érzelmekről és természetesen a Színházról…Ettől áll olyan közel hozzánk.” – mondta az Almádyt alakító Schmied Zoltán.
“Furcsamód egyszerre nagy izgalom és nagy nyugalom színpadi színészként két ilyen mogul szárnyai alatt debütálni, mint Alföldi Róbert és László Zsolt. Szorgos kultúrafogyasztóként pedig, már kicsit érettebb fejjel is azt gondolom, hogy édesapám szépen beszél a színház nyelvén. Megtisztelő ezek között a virtuóz muzsikustársak között eljátszani egy ilyen szélsőséges érzelmi utat bejáró kölyökembert, az ő karmesteri vezetésével.” – nyilatkozta Puskás Samu, aki tavalyi rendezői debütálása után színészként most elöször lép a Centrál Színház színpadára.
Kosztolányi Dezső így írt Molnárról:
„Darabjai egy kis ötlet mustármagjából sarjadzanak. Ez hirtelen hajtani, lombosodni, terebélyesedni kezd, alakok nőnek ki belőle, s ő kedvére elmulat velük. Erőssége nem a színpadi ezermesterség, mint sokan hiszik, hanem az a gyermeki kedvesség, amellyel oda tudja adni magát egy történetnek, az a gátlást nem ismerő bátorság, amellyel követni tudja ösztöneit. Egy költő erénye ez. Micsoda szabad, féktelenül szeretetreméltó szókimondás, a huncutság micsoda őszintesége, a tiszteletlenség micsoda üdesége.”
A Játék a kastélyban rendezője Puskás Tamás, a főszereplői Alföldi Róbert, László Zsolt, Balla Eszter, Puskás Samu és Schmied Zoltán. A díszlettervező Bagossy Levente, a jeémeztervező Szakács Györgyi. Az előadásban a nézők Nino Rota zenéjét hallhatják a Budapest Bár tolmácsolásában.
- Játék a kastélyban
- Magyarok Kenyere – Elhelyezték az aratókoszorút a Szent István-bazilikában
- Harkányi Endre
- Sztrájkolnak az Operában
- Egyedül nem megy