Jelentem svábbogár vagyok. Bár nem vonultam, de ott voltam. Svábbogár módjára hallgattam a beszédeket, néztem a felszólalókat. Véleményem is volt, de azt megtartom magamnak. Még.
Karácsony tetszett. A Karácsony mindig tetszik. Most is.
Karácsony szépen csendben tesz olyan dolgokat, amikre nem volt példa az előző vezetések alatt. Ami a fővárost illeti.
Ettől függetlenül, vagy épen ezért vagyok svábbogár.
A felvonulás központi témája az oktatás és az egészségügy volt. De kérem szépen? Hány évtizede az, és még hány évtizedik fog az maradni?
Ettől függetlenül én svábbogár vagyok. Bencsik szerint.
Bencsik:
„Tanulság: nemzeti ünnepen nem szabad elmenni, vagy ne menjen el mindenki vidékre, néhányan maradjanak Budapesten is, mert ezek a kis svábbogarak, ezek kitódulnak az utcára, mert látják, hogy lehet”
Bencsik úr úgy viselkedik – a fenét ÚR – mint ahogy a gazdi parancsolja. Befelé ugat a ködbe, mert az orráig sem lát.
„Bencsik úr” – 40 éve még elvtárs – leért oda, ahol a haverja van. A béka segge alá.
De egy dolgot elfelejtett Bencsik szaktárs.. A svábbogár – konyhai nyelven csótány – az atomrobbanást is túléli.
