A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy partnereivel szoros együttműködésben élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit, ezért egy év után újra a Déli pályaudvar és környékén tartott köztisztasági és közrendvédelmi akciót. Legközelebb, augusztus 4-én a Szentlélek tér kerül sorra.
A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazhassanak és nagyobb biztonságban érezzék magukat, ezért 2021-ben köztisztasági és közrendvédelmi akciót indított. A hagyománnyá váló, kedvező fogadtatású kezdeményezés helyszíne ez alkalommal a Déli pályaudvar és környéke volt, ahol legutóbb tavaly júliusban tartott a BKK ilyen akciót.
A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV és a MÁV munkatársai kézi és gépi erővel július 20-án, szerda éjszaka, majd 21-én, csütörtök hajnalban kitakarították a pályaudvar aluljárószintjét, a kerengő területét és a lépcsőfeljárót.

Jelentős szerep jutott még a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, amely a Déli pályaudvaron és környékén állandó rendőri jelenlétet biztosít. A rendőrökhöz bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet. Részt vett az összehangolt akcióban a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, ahogyan a kezdeményezést segítették az I. kerület közterület-felügyelői, valamint a Menhely Alapítvány munkatársai is.

A BKK fontosnak tartja, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését tervezi. A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampányban legközelebb a Szentlélek tér (augusztus 4.), majd az Örs vezér tere (augusztus 18.) kerülhet sorra, utóbbi helyszínen 2021 márciusában volt köztisztasági és közbiztonsági akció.

A Déli pályaudvarnál tartott köztisztasági és közrendvédelmi akcióban részt vett:
• a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,
• a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divízió,
• a MÁV Zrt.,
• a BRFK I. Kerületi Rendőrkapitányság,
• a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság,
• a Budavári Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeleti Iroda,
• a Menhely Alapítvány,
• a BKV Zrt.,
• a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.
A cikket a rendelkezésünkre bocsátotta a bkk.hu
Budapest 12 – Hegyvidék A Hegyvidék közéleti magazinja
- Megszűnik Budapest önálló város lenni?by krisztinavaros on 2025.05.16. at 19:59
Vitézy Dávid Vitézy Dávid Facebook oldalán közölte annak a fideszes törvényjavaslatnak Budapestre vonatkozó negatív tartalmait ami várható. Amennyiben a javaslat The post Megszűnik Budapest önálló város lenni? appeared first on Budapest 12 – Hegyvidék.
- Nagy Ervin és Borbély Alexandra színre viszik az életüketby krisztinavaros on 2025.05.11. at 09:00
2023 őszén indult ez Egy életem című színházi sorozat, amiben ismert művészek állnak színpadra, hogy egy stand up est keretein The post Nagy Ervin és Borbély Alexandra színre viszik az életüket appeared first on Budapest 12 – Hegyvidék.
- Bölcskénél – Tolna vármegye – találták meg a budafoki hajóbaleset áldozatátby krisztinavaros on 2025.04.28. at 16:33
Megtalálták azt a férfit, akit másfél hete rabolta el a Duna. A rendőrség korábbi közleménye szerint a csónakban öt férfi The post Bölcskénél – Tolna vármegye – találták meg a budafoki hajóbaleset áldozatát appeared first on Budapest 12 – Hegyvidék.