A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította.
Dr. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Orbán Viktor miniszterelnök február-márciusi honvédségi repülőgéppel történt részben hivatalos, részben magánjellegű utazásával kapcsolatban. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az elrendelt feljelentés kiegészítés alapján lefolytatott vizsgálata során megállapította, hogy nem történt bűncselekmény.
Más országok gyakorlatához hasonlóan a miniszterelnök állami érdekből személyi védelemben részesül. A védelem kiterjed a védett személy életének, testi épségének megóvására, közlekedésének biztosítására. A személyi védelem a miniszterelnököt nem csak hivatali tevékenysége körében illeti meg, hanem szabadsága, magánprogramjait illetően is.
Egyes európai és Európán kívüli országoktól eltérően Magyarország nem tart fenn úgynevezett kormánygépeket, hanem jogszabály alapján a Honvédség, alaprendeltetése szerinti feladatai ellátásának elsődlegességét szem előtt tartva, biztosítja a védett személyek személykísérésében való részvételéhez szükséges személyi és technikai feltételeket, azaz az utazáshoz szükséges repülőgépet és személyzetet.
A jogszabály a honvédségi személykísérés nyújtotta technikai segítséget kiterjeszti a politikai felsővezető házastársára is, amennyiben a házastárs a politikai felsővezetővel utazik. A személyi védelem nem miniszterelnöki juttatás, hanem állami kötelezettség, így a költségei szükség szerint az államot terhelik.
Mindezek alapján a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította.
- Mi az a LED-csillagos égbolt?
- Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot – hozott film, melyre több mint egymillióan váltottak jegyet.
- A Krokodil Rock Kft. közleménye az október 8-i Colosseum – Osibisa koncert kapcsán
- Most ezt találták ki
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
Ez is érdekes lehet
Ki gondolta volna 3...január 14, 2023
Többek között egy f...február 27, 2023
A magyar asszisztál...június 8, 2023
Végleg megbukott a ...október 14, 2022
Szponzorált tartalo...február 20, 2023
Augusztus 19-e és a...augusztus 18, 2023
A közpénzből működő...július 27, 2022
Ha nem a politika h...december 27, 2022
Baloldali fordulat ...február 5, 2023
Reggel Győr felé ha...augusztus 4, 2023
Lakástűzről tet...október 20, 2022
Torrente felügyelő ...február 12, 2023