Mit írjak. Ideje volt. Szabó Bálint akit a cipőfűzőjénél fogva kötöztek ki egy égő szalmabálához, de előtte elrabolták, majd utólag „megszervezte” a gazdatüntetést, most éppen Kötcsén kötözködött a rendőrökkel, illetve a szervezőkkel.
Hogy mi történt?
Szabó Bálint autójával leparkolt az út közepén és nem akarta beengedni a piknikre érkező vendégeket.
A Blikk információi szerint Szabó Bálint egyszer csak behajtott az útra, ahonnan nem volt hajlandó elmozdulni, majd vitatkozni kezdett a biztonságiakkal.
A veszekedés után kiszállt a kocsijából és testőrökkel elindult a piknik felé, ekkor igazoltatták, de még ekkor is lemondásra szólította fel Orbán Viktort. Kijelentését követően feltett kezekkel kezdett tárgyalni a biztonsági emberekkel.
A rendőrség megbilincselte úgy 15 percre a falhoz állította, majd a kiérkező rendőrfurgon szerűségbe – így írták – bezsuppolták és elvitték.
Én a magam részéről üdvözlöm a történteket. Szabó úr minden, csak nem az, aminek gondolja magát.
- Kamu Király Viktor vitézi rendje?
- Sok ezer gyermek „Apukája” távozott
- Viszont válasz a „rendező” úrtól Nagy Ervinnek
- Már nem fizet 16 %-ot a Magyar Állampapír
- Üzenet Kálmánnak (Rákay Philip)
Ez is érdekes lehet
Miért érdemes minke...június 5, 2023
Mucsi Zoltán már hú...szeptember 24, 2022
Arold Péter Vann...július 28, 2022
Arató Gergely ...november 30, 2022
Váratlanul elhunyt ...április 29, 2023
Kovács Zoltán úgy v...január 28, 2023
Az LMP népjóléti és...november 13, 2022
Nagy utat tett ...augusztus 30, 2022
Az Európai Bizottsá...május 14, 2023
Többek között egy f...február 27, 2023
Arold Péter Bár ...november 22, 2022
Visszatérnek a jell...március 1, 2023