A Szupermenta terméktesztprogramban ezúttal a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerű desszertkészítmény került az asztalra.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei 22 „túrórudat” vizsgáltak, melyek formájukat tekintve ugyan hasonlóak, mégsem mindegyik túróalapú. 6 desszertkészítmény esetében minőségi, illetve jelölési hibák miatt hatósági eljárás indult.
A boltok polcain ma már különféle „túrórudakkal” találkozhatunk. A Szupermenta összesen 22 kakaós bevonatú, natúr desszertkészítményt vizsgált, melyeket 5 magyar gyártó állított elő. Bár a külsejüket tekintve mind hasonlóak, összetételüket illetően jelentősen különböznek a finomságok. Éppen ezért a tesztben végül 15 túródesszert és 7 tejalapú desszertkészítmény termék szerepelt.
A Nébih laboratóriumaiban ez alkalommal is elvégezték a szakemberek az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatokat. A mikrobiológiai vizsgálatokon túl ellenőrizték – többek között – a termékek tartósítószer-, cukor- és laktóztartalmát is. Három termékben a szorbinsav mennyisége meghaladta az adalékanyagokról szóló rendeletben meghatározott felső határértéket, emiatt a termékek gyártójának élelmiszer-ellenőrzési bírságot kell fizetnie.
Négy terméknél akadtak jelölési hibák. Gond volt többek között a tápértékjelöléssel, valamint az összetett összetevők feltüntetésével. A hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozók ellen hatósági eljárás indult, és a hatósági felügyelők élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki. A bírságok összege együttesen mintegy 800.000 forint.
A Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata a kedveltségi vizsgálat, melyen ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a 15 túródesszert közül a dobogó legfelső fokára a Pöttyös Túró Rudi állhatott, a második helyen a Pilos Túródesszert végzett, míg a harmadik helyet a Pöttyös Óriás Rudi laktózmentes érdemelte ki. A 7 tejalapú desszertkészítmény versenyében az első holtversenyben a Milfina Rudi és a CBA Piros Rudi lett, második a Sissy Rudi, harmadik helyen pedig a S-Budget Rudi végzett.
Ez is érdekes lehet
A IX. kerület belső...február 17, 2023
Több éves előkészít...október 13, 2022
Októbertől igényelh...augusztus 29, 2022
Gyöngyösi Márton is...augusztus 12, 2022
Nyilván a kormánymé...április 11, 2023
Őrsi Gergely ...augusztus 3, 2022
Arold Péter Igaz...szeptember 21, 2022
Megkezdődött a Kész...július 27, 2022
LMP Budapest A F...május 6, 2023
Növekednek a pótdíj...augusztus 17, 2022
Védjük meg Budapest...április 24, 2023
Az Alza manó fogság...szeptember 18, 2023