A Németh Szilárdhoz köthető alapítvány július 1-vel kizárta a csepeli önkormányzathoz köthető sportolókat a Csepel SC területéről, így a Csepel FCnek is el kellett hagynia 110 éves otthonát. Miközben sokkalElolvasom

Hamarosan kiderülhet, hogy a Budapest-politikában eddig meghatározó szerepet játszó jobboldali várospolitikusok a kormányzati struktúrában milyen szerepkörben és milyen területen kapcsolódhatnak be a főváros fejlesztésébe – tudta meg az index.hu ÚgyElolvasom

Hatalmas a szárazság és a szakemberek szerint az idei lesz a „leghűvösebb”. Nem értek a hozzá de azt érzékelem, hogy bármerre jártam az országban, nem volt eső a környéken sem.Elolvasom

A Lázár János hivatalának tevékenységére rálátó forrásból most úgy értesültünk, esélyesen már 2023-tól megszűnik az összes nagy állami cég, amely szervezetileg az Építési és Beruházási Minisztérium alá tartozik. Kivétel ezElolvasom

Nyomozás indult Budapest 10. választókerületében egy nő ellen, aki többek között elhunyt emberek aláírásait adta le a Választási bizottságnak. Az aláírások között volt olyan is amit a név használói tagadtak.Elolvasom

Arold Péter A Jobbik követeli, hogy Jakab Péter adja vissza a mandátumát, „felszólítják Jakab Pétert, hogy a Jobbik közösségétől kapott listahelyért járó mandátumot azonnali hatállyal adja vissza annak a közösségnek,Elolvasom

Írtunk már a kialakult helyzetről. Jakab kilépett a Jobbikból de marad függetlenkén a parlamentben. Lépéséről nyílt levelet írt az új elnöknek. A levele Gyöngyösi Márton nyílt levelére épül. Biztos eztElolvasom

Arold Péter A fiatal, pofátlan és fideszes Korondy. Felébred nyálcsorgós álmából, és felbüfög egy mondatot, mert ő a milliárdokkal kibélelt megafonos kis pöcs. Hát már miért ne nevezzem annak, amikorElolvasom

Budapesti Közlekedési Központ Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan már augusztus 15-től érvénybe lépnek korlátozások a fővárosban, melyek a közösségi közlekedést is érintik. A változásokról folyamatosan tájékoztatást ad a Budapesti Közlekedési Központ.Elolvasom