Tovább dől a dominó: Ternyák András, a DK kispesti jelöltje is visszalépett az indulástól! Bár indoklást egyelőre nem fűzött a döntéséhez, a lépése így is óriási segítséget jelenthet Budapest 8-as választókerületének. Kispesten ugyanis különösen megosztott a mezőny: a regnáló képviselő, Kunhalmi Ágnes is újra megméretteti magát, és a Kutyapárt is rajthoz áll a Tisza jelöltje mellett.
Ne felejtsük el, hogy 2022-ben Kunhalmi alig pár száz szavazattal tudta csak megnyerni a körzetét. Ráadásul a fideszes választási machinációknak köszönhetően azóta a körzetet szinte egy az egyben megszüntették és átrajzolták, aminek köszönhetően a küzdelem most még a korábbiaknál is élesebbé és kiszámíthatatlanabbá válhat. Egy ennyire kiélezett helyzetben tényleg szó szerint minden egyes szavazat sorsdöntő lehet.
Mindez rámutat minden egyes versenyben maradt jelölt, és különösen a még induló pártok – így a DK és a Kutyapárt – felelősségére. Jó lenne, ha ezt a felelősséget megértve a DK vezetése is végre elengedné azt a napokban sulykolt abszurd mesét, miszerint a visszalépések mögött kizárólag valamiféle aljas zsarolás állhat.
Nem, kedves Dobrev Klára! Egészen egyszerűen arról van szó, hogy ezekben a sorsfordító hetekben egyre több jelölt ismeri fel a történelmi helyzet súlyát. Aki most visszalép, az pontosan felmérte, mekkora a tér, és kész meghozni a legnehezebb személyes áldozatot is azért, hogy végre esélyt adjon a hazánknak a rendszerváltásra.
Meggyőződésem, hogy minél többen mernek egyet hátralépni a következő napokban, április 12-én Magyarország annál nagyobbat léphet előre!

























