11 igennel, nem és tartózkodás szavazat nélkül a csepeli önkormányzat is csatlakozott ahhoz a békepárti határozathoz, melyet az Országgyűlés fogadott el a tragikus orosz-ukrán háború első évfordulóján. Az MSZP, DK és Momentum jelenlévő helyi képviselői kikapcsolták a szavazógépüket.
A nyilatkozat alapján Csepel képviselői kinyilvánítják, hogy elkötelezettek a béke mellett, és azt várják el a nemzetközi közösség minden tagjától is, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel, valamint kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak. Elítélik Oroszország háborús agresszióját, és elismerik Ukrajna önvédelmét.
„Magyarország a háború kirobbanása óta történetének legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtotta és hajtja végre. Felhívjuk a Kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek megsegítését.”
– áll többek között a dokumentumban.
A háború első heteiben Csepel önkormányzata is segített a Magyarországra özönlő menekülteknek. Akkor a csepeli Ifjúsági Tábor alakult át ideiglenes menedékké. Ugyanakkor a DK, az MSZP és a Momentum csepeli képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a háborúhoz kapcsolódó békepárti nyilatkozat nem csepeli, hanem pártpolitikai ügy, ezért nem kívántak a szavazásban részt venni.
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
- Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért
- Csöre Gábor megmentése
- Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon
- Urban Legends
Ez is érdekes lehet
Védjük meg Budapest...április 24, 2023
Mondhatnánk, hiszen...szeptember 22, 2022
Őrsi Gergely Els...augusztus 2, 2023
Hónapok óta nem ért...október 10, 2022
Gyöngyösi Márton is...augusztus 12, 2022
Az Alza manó fogság...szeptember 18, 2023
Orbán kihirdette a ...július 27, 2022
Karácsony Gergely ...augusztus 12, 2022
100 féle csapolt sö...február 28, 2023
Seymour Hersh ameri...február 14, 2023
Megkezdődött a Kész...július 27, 2022
Őrsi Gergely Az ...május 29, 2023