(A köztársasá…) Az országelnökasszony lement a palota elé, szóba elegyedve az őket földbe döngölő törvény ellen tiltakozókkal.
*
Rákosi egy gyárlátogatás alkalmával a munkások közé lépett.
– Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – viccelődött Rákosi elvtárs.
– Jól vagyunk, jól vagyunk! – viccelődtek a munkások.
*
A volt tehetőscsaládügyi álomtitkártól a tüntetők hoztak egy idézetet:
„Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolóként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” Ezt ez a jóasszony még 2010-ben mondta.
Azért a mai napra is jutott tőle idéznivaló:
„Egymás sértegetésével nem megyünk semmire. Én idejöttem, megszólítottam önöket, érdeklődéssel meghallgatom, mit gondolnak.”
Tizenhárom év telt el a két szöveg megszületése között. Tizenhárom év, ami alatt a folyamatokba a regnálók semmiféle külső befolyást nem engedtek. Narancssárga paradicsom.
*
Az Index hírcíme:
Egy mentésirányító szerint Gálvölgyi János esetéből ismertsége miatt lett ügy
Most megint elővehetném a tegnapi bejegyzésem fényképsorozatát, amin azt a folyamatot mutatom be, hogy milyen komoly töprengés előzi meg nálam, mire egy kérdésre megtalálom a választ, de jelen esetben a „Heuréka” elé még vagy nyolc szenvedős képet be kéne szuszakolnom.
Eddig a minilapszemléim írásakor azt a technikát alkalmaztam, hogy a hírcímeket értelmezve valami nagyobb baromságot, valami goromba analógiát írtam, alapból defektes gondolkodásmódom sokat segített ebben. Most viszont ez a hír valódi kihívást jelentett a számomra. Egyszerűen nem jutott eszembe akkora faszság, ami ezt űberelhetné.
Aztán megjött a méltó megoldás:
– Néró be se kerülhetett volna a történelemkönyvekbe, ha nem sivalkodnak olyan hangosan a lángok között kínban haldokló emberek.
Szóval „ügy” volt eddig is, akár több naponta, csak kevesen tudtak róla. Én semmiképpen, bár gyanúim voltak, ha az ember összerakosgat magában mindenféle hírfoszlányokat, alakul a puzzle.
Gálvölgyi akarata ellenére mártírja lehet az „ügynek”, azt sajnálom, hogy a végeken erejükön felül szolgálatot teljesítők is azok lesznek, jönnek fegyelmik, kirúgások, felbukkannak a csillagászati összegek, amiket a mostani bagázs már a szolgálatra áldozott – ellentétben az előző kormányokkal -, Javert felügyelő a törvény teljes szigorával odabasz, mindenki tudja a végét.
Ki lesz téve a tábla:
„Az egészségügy átalakítása alatt a betegek elhalálozása zavartalanul folyik!”
Azért mázlink van ezekkel a miniszterekkel, az előző is csak időnként szólt bele a buliba, de ő tette közgyógyossá a tízparancsolatot, viszont a kovid alatt nem ért rá, túlságosan lekötötte a mátyáskirakós. De ezalatt se ölt meg senkit. Egy kisvárosnyi beteg azért halt meg, mert minden jótanács ellenére abbahagyta a lélegzést, az meg csak úgy lehetett, hogy akik kezelték volna a kínai lélekmasinákat, már a gyurcsány miatt elmentek világot látni, de már hárman is visszajöttek, amikor megtudták, hogy az új miniszter végre rendet ígért.
Mert lesz itt rend, már a varrodákban vannak az egészségügyisek új egyenruhái, csak a rendfokozati vállapokat kell almazöldre átfesteni, jobban néznek ki majd a műtősök steril ruháin.
*
Más: az a faszkalap Zelenszkij állítólag azt vizionálta, hogy fel kéne robbantani a Barátságot, hát elég pipa lehetett, mostanában rájuk jár a rúd.
Még szerencse, hogy náluk nincs autokrácia, egyébként meghosszabbította volna Bicskéig, jó, ha egy embert olyanok vesznek körül, akik le tudják csillapítani a hirtelenharagúakat.
Nekem meg az a szerencsém, hogy amiket én mondok időnként, azt nem hozza le az újság, nagy bajban lennék. Persze gyanítom, hogy így is tudják, csak már unják a lista folyamatos bővítgetését, jó, én nem mennék el a robbantásig, de egy független – mégeccer: FÜGGETLEN – igazságszolgáltatás előtti névsorolvasást végignéznék szívesen.
*
Olvastam, hallottam, hogy egy háziorvos felírt egy nőnek cukorbetegségre alkalmazott tablettát – merthogy attól fogyni lehet -, ha cserébe a hölgy lefekszik vele. Közben ez az orvosság hiánycikk, akiknek valóban szükségük lehet rá, nem jutnak hozzá a sok Norbiból kiábrándult fogynivágyó plusz igénye miatt.
Ez a doki lehet, hogy skizofrén, de legalábbis önsorsrontó. Ha egy duci nőtől szexet vár el – kockára téve a lebukást -, akkor szereti a moletteket. Ha segít a lefogyásban, a saját lehetséges választékát szűkíti.
Persze lehet, hogy hosszútávú tervei vannak, a sitten juthat neki sovány, kövér, játszhat velük doktorosdit is akár. Ráadásul szélesedhet a látóköre, megismerheti azt az eljárást, amivel műtét nélkül avatnak asszonnyá férfiakat.
De a témánál maradva, jó, hogy nálunk nem engednek be tapasztalt börtönjárókat az óvodákba, még megtudnák a lurkók, hogy nem is kell műtétre kuporgatniuk.
- Zalán futása. Ja! Nem. Egy indukciós főzőlap története és a mi mögötte van
- Ágyú az van, ész az sosem volt
- Karácsony Gergely – Pár gondolat augusztus 20-a alkalmából
- Karácsony kiállt a Tabán védelméért
- Itt a következő „fricska”
Ez is érdekes lehet
Reggel Győr felé ha...augusztus 4, 2023
Peter Arold Magy...március 14, 2023
Milyen üzenete ...január 12, 2023
Nagyon úgy tűnik, h...január 14, 2023
Arold Péter 2010...október 29, 2022
Arold Péter ...szeptember 9, 2022
Ronald Jim Tromf ...március 21, 2023
Látom, milyen sokan...augusztus 22, 2022
Ildiko Lendvai R...november 9, 2022
Arold Péter Jaka...augusztus 11, 2022
Arold Péter Poli...január 16, 2023
Arold Péter Tegn...július 29, 2022