Mesterházy Attila kilépett az MSZP-ből és új pártot alapít, közben riportot ad az Indexnek, elemez, tervez és tökösebb baloldalt akar. Magyarán, bízik magában.
Az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a Fidesz békepártinak nevezett határozati javaslatát az orosz–ukrán háborúról. Ön megszavazta volna? – tette fel az index.hu a kérdést.
Más megközelítéssel válaszolok: ez csak a szokásos Fidesz-recept. Ezt alkalmazták a rezsicsökkentésnél, a migrációs válságnál és a koronavírus-járvány idején is. Ugyanaz a forgatókönyv: behoznak egy országgyűlési határozatot, amelynek a 80-90 százalékával egyet lehet érteni, a másik 10-20 százalékát azért teszik bele, hogy az ellenzék ne tudja támogatni.
Az ellenzék ilyenkor eljátssza a szokásos táncot: módosító indítványokat nyújtanak be, amelyeket persze a kormányoldalon nem támogatnak. Erre való hivatkozással az ellenzék nem szavazza meg a határozatot, vagy be sem megy az ülésterembe. Ezután a Fidesz óriási erővel elkezdi nyomni a saját propagandáját, jelen esetben azt sulykolja, hogy az ellenzék nem szavazta meg a békepárti határozatot. Az ellenzéki pártoknak nincs olyan ereje, hogy ellensúlyozzák és elmagyarázzák mely pontok miatt nem szavazták meg a határozatot.
A Fidesz szisztematikusan elülteti az emberek fejében, hogy az ellenzék háborúpárti, és ha három hónap múlva megkérdezik erről a választókat, akkor a többségük azt mondja majd: az ellenzék azért nem szavazta meg a határozatot, mert biztos nem akarnak békét. Ez egy hagyományos fideszes módszer, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy minden másról eltereljék a figyelmet. Az ellenzék pedig nem tanulja meg a leckét, újra és újra belesétálnak a csapdába.
- 10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?
- A jel, ami önmagáért beszél: A vizuális valóság és a politikai felelősség kérdése
- Milliókat érő nemzetközi drogszállítmányt kapcsoltak le Kőbányán – Kínai és cseh futár került rács mögé – videóval
- Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze?
- Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érinti
























