Most, hogy elkészült az M3-as metró, itt a lehetőség, hogy a felszínt is rendezzük!
A metrófelújítás közel 6 éve alatt a pótlóbuszok gyors haladásának kellett prioritást adni. Az érintett útvonalakon megváltozott a forgalmi rend, a város élete pedig alkalmazkodott ehhez. Ez várostörténeti léptékű lehetőséget ad számunkra arra, hogy a metró felújítását követően a metróvonal felett a várost is megújítsuk. Belvárosi autópályák helyett a városrészeket ismét összekötő, újjáéledő sugárutakat szeretnénk a Váci út – Bajcsy-Zsilinszky út – Kiskörút – Üllői út belvárosi szakaszán.
Néhány év alatt ma még hihetetlennek tűnő átalakulás érhető el. Az első lépéseket az M3-as metró felújításával, új gyalogátkelőhelyekkel vagy a meghosszabbított belvárosi trolivonalakkal már meg is léptük. A következő lépések is világosak, a megvalósításukhoz viszont együttműködésre, a hazai és uniós források okos felhasználására és az élhető várost megteremtő, következetes várospolitikára van szükség. Nem túlárazott kirakatberuházásokra, hanem fenntartható, egymásra épülő és egymást segítő projektekre van szükség. Így érhetjük el, hogy az évtized végére a belvárosi autópályák élettel teli, újjáéledő sugárutakká váljanak.
- Jehova Tanúi nyári kongresszussorozata közel 30 ezer résztvevőt vonzott
- Válassz Sportot Újbudán! – 15. alkalommal jön a kerület legnagyobb sportrendezvénye
- Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. augusztus 25-ig Budapesten
- Boglári Szüreti Fesztivál 2026
- Már aszfaltozzák a Flórián téri felüljárót: az iskolakezdésre újraindulhat a forgalom az északi hídon
























