Tudjátok, itt az a baj, hogy a Fideszt nem lehet alulról, mindenféle népi kezdeményezésekkel, fórumokkal, szövetségekkel, sztrájkkal, ellenállással megbuktatni.
A Fidesz egy piramis, minek csúcsán a miniszterelnök áll, aki képes arra, hogy mikor gondban van a javára fordítsa a meccset, egy engedménnyel, amit Ő maga, mint legfelsőbb rendű vezető kegyesen megad, ezzel kifogva a szelet az ellenzék vitorláiból, akik ráadásul még evezőt sem vittek magukkal.
A változásokhoz Magyarországon olyan mindenkire kiterjedő életszínvonal csökkenés kell, ami már nagyon régen volt.
A mai Magyarország még mindig a régi úton halad, miszerint mindenki a maga gesztenyéjét sütögeti és magasan tojik az embertársára.
Éppen ezért nincs szerveződés, nincs közös csapat. Az ellenzék arra jó, hogy beálljon egy – most éppen a tanárok mögé – mert saját gondolatuk nincs, miközben ők ugyan úgy nem tették rendbe a fizetésüket éveken keresztül.
Több mint 340 ezer főre tehető azok száma akik az oktatásban dolgoznak. Legyen az iskolatitkár, vagy pedellus. Elképesztően sok. És mindenkinek pénzt adni – amivel megelégszik – lehetetlen, hiszen 70 éve nem rendezték a helyzetüket, és még mindig a nemzet napszámosai. Az egészségügyiekkel egyetemben.
Orbán Viktor képes arra, hogy Ő egymaga „mutassa az utat” és tudja, hogy minden fideszes őt követi. A síp az Ő kezében van, a szabályok tőle függenek és amíg ez így lesz 2026 is az Ő éve lesz.
Teljesen mindegy, hogy Rómában homárt majszolgat, itthon pedig ársapkás a far-hát.
- Most ezt találták ki
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
- Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért
- Csöre Gábor megmentése
- Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon
Ez is érdekes lehet
Niedermüller Péter ...július 8, 2023
Vitéz Kőbányai Arol...március 20, 2023
Látom, milyen sokan...augusztus 22, 2022
József Felföldi ...október 1, 2022
Arold Péter Mega...szeptember 20, 2022
Itt valami nagyon e...április 25, 2023
Márki-Zay Péter ...szeptember 2, 2022
Arold Péter Szóv...szeptember 12, 2022
Konok Péter Szer...július 30, 2023
Vitéz Kőbányai Arol...június 7, 2023
Arold Péter Vikt...július 30, 2022
Arold Péter A ha...február 5, 2023