Költségvetés csalással vádolja a NAV a 24.hu tulajdonosát. A feljelentést Budai “mindenkit feljelentő” Gyula tette a NAV-nál, miután előtte, az OLAF-nál is megtette.
„Varga Zoltán ügyfelemet a mai napon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kihallgatta. Ügyfelem semmilyen bűncselekményt nem követett el, a vele közölt gyanúsítás hiányos és a büntető jogszabályok téves értelmezésén alapul, emiatt a gyanúsítással szemben mindketten panasszal éltünk”
– írja a telex.hu a portál tulajdonosával kapcsolatos feljelentés illetve NAV vizsgálatról szóló információkkal kapcsolatban, melyet Varga ügyvédje közölt a portállal.
Papp Gábor több dolgot is furcsáll a lapnak küldött válaszban: A Magyar Nemzet, köztudottan kormány szócsöveként is használt portál előbb tudhatott az eljárásról és a feljelentésről, mert egy előző cikkükben részleteket közöltek a nyomozati anyagból, ami még maga Papp Gábor ügyvéd sem olvasott.
„Ez azt jelenti, hogy a sajtó az ügy részleteivel már feltehetően azt megelőzően tisztában volt, hogy védencemmel szemben a gyanúsítást közölték és az sem ismert, hogy a sajtó honnan szerzett tudomást védencem kihallgatásának időpontjáról”
– áll a nyilatkozatban.
- Mi az a LED-csillagos égbolt?
- Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot – hozott film, melyre több mint egymillióan váltottak jegyet.
- A Krokodil Rock Kft. közleménye az október 8-i Colosseum – Osibisa koncert kapcsán
- Most ezt találták ki
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
Ez is érdekes lehet
A cikk 2016-os, de ...október 1, 2022
Tényleg bealkonyult...január 26, 2023
Bencsik András: Nor...október 1, 2022
Nézzük mire jutotta...december 12, 2022
Többek között egy f...február 27, 2023
A forint 76 éves tö...november 12, 2022
Arold Péter Vári...október 23, 2022
Egy orosz bíróság e...január 22, 2023
Országosan - és így...szeptember 19, 2022
Miközben a pedagógu...október 20, 2022
A történelmi inflác...augusztus 16, 2022
Bővítik a diszpécse...augusztus 16, 2022