Újabb 17 töltőállomás működését alakítja át a Shell Hungary Zrt., november 2-től ezeket tankolásra csak az euroShell üzemanyagkártyával rendelkező szerződött vállalati partnereik tudják igénybe venni – közölte a vállalat a honlapján pénteken.
Azt írták, hogy a Shell 193 magyarországi töltőállomása közül 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi, azaz összesen 17 állomás működését állítja át.
Az euroShell üzemanyagkártyával nem rendelkező lakossági vásárlók számára mindez nem okoz jelentős változást, üzemanyagellátásukat Budapesten az adott kerületen belüli, vidéken pedig ugyanazon városon belüli másik Shell töltőállomás biztosítja. Ugyanakkor ezeken a kutakon a shopban található termékekért és szolgáltatásokért továbbra is minden fizetőeszközzel (készpénz, bankkártya, üzemanyagkártya1) lehet fizetni, így ott minden ügyfelét várja a Shell a továbbiakban is – tették hozzá.
Emlékeztetnek: a Shell Hungary zRt. 2022. augusztus elején teszt jelleggel egy mosonmagyaróvári és egy debreceni töltőállomásának működését már megváltoztatta. Az átalakítással a cég akkor kiszámíthatóbb üzemanyag-disztribúciót, a szerződéses partnerek igényeihez jobban illeszkedő kiszolgálást és rövidebb fizetéssel töltött időt ígért.
Az olajcég akkor az MTI-vel közölte azt is, hogy az országban öt helyszínen időszakosan szünetelteti a töltőállomásokat, ezt akkor a működését optimalizáló intézkedésként definiálta, amely egyben a munkaerőhiánnyal szemben is segítséget jelent.
- A hatalom árnyékában – így épült ki a Fidesz gazdasági birodalma
- Az egykori Tungsram gyár területének fejlesztéséről szóló szakmai párbeszéd vette kezdetét a Design Week 2025 keretében
- Fontos győzelem Budapestnek és az országnak a reptéri vasút ma bejelentett régi-új terve!
- Búcsú Komjáthy Györgytől: a magyar rádiózás legendájától
- Németország erősít, de nem háborúra készül – a magyar kormány narratívája mégis mást sugall
















