Lakástűzről tettek bejelentést 2022. október 19-én 9 óra körül Budapest X. kerületében, a Hős utcából írja a police.hu
Az ajtót a szomszédok törték be, a lakásban megtalálták az ott lakó 67 éves asszony holttestét. A gyanús körülményekre tekintettel a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.
A szemle során a felismerhetetlenségig összeégett elhunyton fojtogatás nyomait, mellkasán több szúrásnyomot találtak; a lakás felgyújtásával feltehetően a bűncselekmény nyomait próbálták eltüntetni.
Míg a bűnügyi technikusok a helyszíni nyomokat rögzítették, az életvédelmi nyomozók minden részletre kiterjedő adatgyűjtést folytattak és kihallgatták a lehetséges tanúkat. Az információdarabkák összeillesztése során felmerült egy férfi személye, őt azonban nem találták otthon. Hajtóvadászatot indítottak utána, melynek eredményeként 20 óra körül – a holttest felfedezése után 11 órával – a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai közreműködésével a Keleti pályaudvar közelében, egy rokona lakásán ütöttek rajta és élettársán.
A rendőrök pillanatok alatt megbilincselték a férfit és a nőt, akiknek esélyük sem volt az ellenállásra. A Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központba állították elő őket, ahol az életvédelmi nyomozók a 48 éves S. Ferencet nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki még az éjszaka. Az elé tárt bizonyítékok hatására a gyanúsított belátta, hogy nincs értelme tagadni. Beismerő vallomásában elmondta, hogy ismerte áldozatát, aki korábban többször kisegítette anyagilag. Mivel úgy tudta, hogy az asszonynak sok pénze van, október 18-án este szó nélkül benyitott hozzá, majd késével többször megszúrta a nőt. Átkutatta mozdulatlan áldozata lakását, és az ott talált pénzzel és mobiltelefonnal távozott, a kést és a lakáskulcsot pedig elrejtette.
Másnap reggel élettársával tért vissza a bűncselekmény helyszínére, hogy eltüntessék a nyomokat. Magukhoz vették a kulcsot, a lakást ismét átkutatva találtak még pénzt, majd több helyen meggyújtották a berendezést. Rokonaiknál próbáltak elrejtőzni – amíg este a rendőrök el nem fogták őket.
Az élettársat, a 36 éves M. Renátát bűnpártolás és kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán. A nő részben beismerő vallomást tett. A nyomozók megtalálták és lefoglalták az elkövetéshez használt kést, az eltulajdonított, összetört mobiltelefont és a pénz egy részét. A párt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
- Böröcz László állításai
- Persze, hogy nem bírtak magukkal
- És azt tudtad? – büntetik a palack visszaváltókat
- Liget projekt Pro és Kontra
- A Mi Hazánk közleménye