Haláleset miatt írtak ki időközi önkormányzati választást. Hiába írt a kormánysajtó szinte összes kiskatonája lejárató cikkeket, nagy fölénnyel nyert, az eddig szinte ismeretlen DK-s induló Nagy Eszter.

Ami nem változott az a kormányoldali szimpatizáns csapat, akik a Pesti Srácok – majdnem prostit írtam – utálkozó cikke mögé kanyarítottak. Náluk ez így megy

A lakájmédia így gyúrt a választásra:
Nagy Eszter már egyetemistaként csatlakozott a Soros-hálózathoz, egyébként 2012 óta posztol DK-s tartalmakat a Facebook-oldalán.( (Mandiner)
A kampányban nem mindig folyamodott tisztességes eszközökhöz a baloldal (Magyar Nemzet online)
…Gyurcsány Ferenc pártjának jelöltje új politikai szereplő. Közgazdász és érdekesség, hogy évtizedes külszolgálat után tért haza, így felmerül a kérdés, hogy mennyire ismeri a kerület helyzetét.
Ezzel szemben a 45 éves Bálványkövi István már jelen volt az önkormányzati munkában… (vasarnap.hu)
Gyurcsány-katona képe: a CEU-s diákéveket követően karrierjét még a baloldali kormányok alatt kezdte a külügyben, kampányolt a határon túli magyarok választójoga és Gyurcsány Ferenc felelősségre vonása ellen, illetve az Európai Egyesült Államok mellett. (Pesti Prostik)
Nincs is értelme tovább szemlézni
78600Rommá verte az összefogás jelöltje a Fidesz indulóját közel 61 %-kal nyertEz is érdekes lehet
A III. kerület, sőt...szeptember 13, 2022
Nyomozás indult Bud...augusztus 15, 2022
Pikó András Megh...augusztus 23, 2022
Az átadón részt vet...augusztus 3, 2022
Mustó Géza Zoltán ...augusztus 11, 2022
Védjük meg Budapest...április 24, 2023
Soproni Tamás Az...október 10, 2022
Szárnyas Hangya ...augusztus 11, 2022
Arold Péter Az ...szeptember 13, 2022
A Budapest Főváros ...augusztus 15, 2022
Szúnyoggyérítés! Au...július 28, 2022
Herczegh Anita, Ád...december 1, 2022