A Jobbik követeli, hogy Jakab Péter adja vissza a mandátumát,
„felszólítják Jakab Pétert, hogy a Jobbik közösségétől kapott listahelyért járó mandátumot azonnali hatállyal adja vissza annak a közösségnek, amely egykoron benne látta a reményt, hogy egy új és egyben jobboldali, konzervatív értékeket képviselő vezetője lehet a közösségünknek”
Mint arról már mi is írtunk, Jakab Péter kilépett a Jobbikból, de mandátumát arra hivatkozva, hogy azt
„én nem a Jobbik listájáról, hanem közös ellenzéki listáról szereztem mandátumot minden ellenzéki szavazó jóvoltából”
jutott be a parlamentbe. Ez igaz.
A kilépésének előzménye az új elnök Gyöngyösi Márton nyílt levele lehetett, melyben Gyöngyösi negatív módon nyilatkozott elődje tevékenységéről, amit a 2022-es választási időszak alatt végzett.
Mint írta
Ám menet közben megváltoztál. Egyre kevésbé voltál már olyan, amilyennek megismertünk: már nem voltál kíváncsi a jobbikosok véleményére, már nem örültél a társaságuknak. Pártunkban soha egyetlen elnöknek nem adatott meg az, ami Neked: a Kongresszus kizárólag általad megnevezett bizalmi embereket választott melléd az elnökségbe, de Te pár hónap leforgása alatt mindegyikőjüktől elhidegültél, és egyetlen tanácsadód által megalkotott buborékodba zárkóztál, amelyben a népszerűséget Facebook-lájkokban mérik. A szakmai kérdések elől menekülni kezdtél, és csak azokra hallgattál, akik azt mondták, hogy mindent jól csinálsz.
Jakab közben egy új párt alapítását lebegteti, a Nép pártja címen.
Indul az új magyar filmsorozat előzetese?
- Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
- Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért
- Csöre Gábor megmentése
- Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon
- Urban Legends
Ez is érdekes lehet
Baloldali fordulat ...február 5, 2023
Ferenc pápa megérke...április 28, 2023
Augusztus 4-én, pén...augusztus 4, 2023
Az egészségügyben m...február 28, 2023
Egy héten belül sta...június 3, 2023
Az Európai Bizottsá...május 14, 2023
Mondhatnánk, hiszen...szeptember 22, 2022
Augusztus 4-én a Ma...július 28, 2023
Hetvenhárom éves ko...február 23, 2023
Balázsovits Lajos: ...július 29, 2023
Dr. Bősz Anett D...szeptember 25, 2022
Szóval ideje volt m...szeptember 22, 2022